Fandoms Drágák Chat
about


Ficblog. Sherlock, Hannibal, Good Omens, Avengers, Doctor Who és Supernatural. Meg betű. Sok-sok betű.



Fandomok ~


Kidlock -.- // 2013. május 26., vasárnap2 Komment
3:45





Szeretek Kidlockot olvasni, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer írok egyet... hát írtam. Bocs, hiba volt xD Jó olvasást :) 



                                                    Akik voltunk és akikké váltunk


A tizenöt éves John Watson szerette a lányokat. A furcsa kuncogásukat, a kínos figyelmet, amivel kezelik magukat, a varázslatnak is beillő sminkelésüket… és azt, hogy sokan vannak. Akárcsak egy gazdagon megterített asztal, ahova a jóképű, eléggé okos és megnyerő kamasz csak besétál és kihasználva előnyös testi adottságait és a huszadrangú romantikus filmekből eltanult frázisokat, csipeget a kínálatból.
Nem volt éppen sziklaszilárd önbizalma, amivel a földbe döngölte a körülötte lévőket, de nem is volt annyira alamuszi, mint amilyennek mutatta magát. Egyszerűen csak tudta mi kell a gyakran erős anyai érzelmekkel rendelkező lányoknak, és megadta nekik.

Persze volt, aki egyszerűen a képébe nevetett emiatt…

- Ugyan már, John!- Sherlock Holmesot, a vézna, már-már lehetetlenül intelligens kamaszt, egy élemedett korú férfi rendkívül megkapó sármja lengte körül, így nem volt szüksége semmilyen trükkre, hogy tapadjanak rá a lányok. Na, nem mintha megbecsülte volna az iránta tanúsított rajongást.

Ha egy átlagon felüli bátorsággal rendelkező (vagy szimplán csak túl ostoba) lány végre összeszedte magát, hogy beszédbe elegyedjen a göndör hajú fiúval, általában zokogva ostorozta magát a rendkívül készséges John vállán, aki lelkiismeret-furdalás nélkül profitált barátja ridegségéből.

Pedig Sherlock egyik lánynak se akart rosszat, csupán a maga nem erre a világra való agyával és kíméletlen realista látásmódjával darabokra törte a szívüket. Akárcsak egy pillangó, amikor könnyedén meglebbenti leheletfinom szárnyát, és az így születő szellő tornádóvá növi ki magát, míg a szerencsétlen lányhoz ér.

Egy ilyen esetet követően, miután John megszerezte a kikosarazott lány számát, derült arccal telepedett le az iskola ablakánál kempingező barátjához. ( Az ablakra azután került rács, hogy Sherlock megpróbált kiugrani rajta, mondván, hogy kíváncsi rá milyen pozícióban ér majd földet. Majd amikor John sikeresen lerángatta onnan, megpróbálta őt kilökni. „ Ugyan már John, a legrosszabb esetben is csak pár bordád törne el.”)

- Mégis mi bajod volt Lydiával? – kérdezte a fiú komor társát- Klassz lány és matekból ő a legjobb. Egy szavad se lehet.

- Semmi bajom nincs vele- Sherlock már- már meglepve emelte fel a fejét, kiragadva magát a komor állapotból- Miért?

John nem tudta megállni, hogy fel ne sóhajtson:

- Mert randizni akart veled, de te csak úgy dobtad.

- Randizni? – Sherlock rosszallóan vonta össze a szemöldökét- Mégis mikor? Én csak arra emlékszem, hogy megkérdezte nem mennék-e vele moziba.

- Mire te azt válaszoltad, hogy díszkíséret csak a Királynőnek jár, de ha nagyon akarja és tényleg ennyire fél egyedül menni, akkor egy bizonyos óradíjjal szívesen elkíséred.

John szigorú akart lenni, mert bármennyire is igyekezett titokban tartani maga előtt, aggódott a barátja jövője miatt. Arcára azonban ferde mosoly csúszott, amely pimaszul tükröződött Sherlock megdöbbentően sok érzelmet eláruló szemében.

Egyszerre robbant ki belőlük a nevetés. Úgy nevettek, ahogy azelőtt még soha, telis-tele azzal a kétségbeesett kapaszkodással a semmibe, ami az önmagukat kereső kamaszokra annyira jellemző. Nevettek a helyzeten, a felnőtteken, magukon, az életen… azon kevés nevetések egyike volt ez, amelyek még sokáig visszhangoznak az emberi elme végtelen sötétjének kietlen hidegében.

Amikor a nevetésüket felfalta a csend, Sherlock ügyetlenül előszedett a zsebéből egy szál cigarettát és egy fekete öngyújtót, majd a cigaretta szűzies fehérségét felkínálva a tűz narancsszínű cédájának, dohányozni kezdett. Azzal az ügyetlen, dacos intenzitással szívta a füstöt, amit a környezete a legkevésbé sem vár egy ilyen racionális embertől.

- Mióta dohányzol? – John homlokráncolva nézte a vékony füstcsíkot, ahogy magakellető táncát járva az ég felé emelkedik.

- Ma kezdtem- morogta Sherlock, majd leheletnyi habozás után ezt szűrte a fogai között- Carl Powers.
John kinézett a gyülekező, szürke felhőkre. Carl Powers, hát persze, a fiú, aki meghalt az uszodában. Sherlock érdekesnek találta az ügyet és elkezdte mélyebben beleásni magát.

- Jutottál valamire? – vetette oda mintegy mellékesen, ám ez pusztán olcsó, könnyen átlátható álca volt. Minden idegszálával a válaszra figyelt.

Sherlock egykedvűen forgatta ujjai között a cigarettát.

- Igen - mondta halkan- Túl sok mindenre.

A beállt csendben bujkált valami nyugtalanító, ami eddig nem lappangott a két kamasz között. Veszélyes volt ez a hideg elutasítás, ami legalább annyit sejtetett, mint amennyit elrejtett.

- John?

- Hm?

- Nem leszek kalóz. – Sherlock úgy akasztotta szavait a levegőre, ahogy más emberek a kabátjaikat a fogasra. John érezte, hogy bár nincs hideg, mégis megborzong.

Igazából csak nemrég tudatosult benne, hogy a barátja miért is akar kalóz lenni, miért bizonygatja elszántan, hogy olyanná válik majd, mint Francis Drake. Mert minden vágya, hogy elmenekülhessen. És mert ha kalózként egy helyen sem tölt sok időt, akkor senki sem bántja azért, mert más. Mert okos. Mert a világ számára egy kifordított igazság, amit egy rendetlen gyerek összefestékezett.

- Nem leszel kalóz- ismételte halkan.

- Nem.

- Akkor mi leszel?

- Tanácsadó nyomozó.

- Nincs is ilyen szakma.

- Majd lesz.

John megvonta a vállát, tudta, hogy Sherlockkal kár vitatkozni ilyenkor. Odakint lassan elkezdett esni az eső: egy csepp, két csepp, sok csepp…

A fiú szomorúan vette szemügyre cigarettázó barátja éles profilját.

- Miért adtad fel ilyen hirtelen?- bukott ki a száján a kérdés, mielőtt meggondolhatta volna mit mond.

Sherlock elnyomta a cigarettáját az ablak párkányán, figyelmes tekintetét végigfuttatta a karcsú rácsokon, az arcából félresöpört egy rakoncátlan tincset és lehalkított hangon válaszolt:

- Mert sok olyan van még, mint Carl. Nem mehetek csak így el. Ezért nem lehetek kalóz.

John megértőn bólintott, az eső pedig folytatta odakint a lassú szemerkélést.


Valami vélemény? :)

Címkék: