John Watson tejet vesz. Két dobozzal. És kenyeret. Férfiaknál ritkán előforduló szakértelemmel méregeti a felhozatalt az élelmiszerekből… és a csinos eladónőkből, akik félelmetes ösztönnel szagolják ki, hogy a férfi érdeklődik irántuk. Egyik kacér pillantást követi a másik és máris egy kedves (egyébiránt teljesen ártalmatlan és érdektelen) flörtölés alakul az egyszerű vásárlásból.

Ám ez mostanában nem vezet eredményre. Hiába önállóak a mai nők, azért elvárják, hogy a férfi igazi férfi és ne egy nyámnyila papucskezdemény legyen, aki nem meri elhívni őket sehová. John Watsonnak pedig valahogy nem akaródzik megtenni az utolsó lépést, ami elválasztja őt, illetve az eladónőt egy meghitt, gyertyafényes vacsorától. Ehelyett figyelmen kívül hagyja a nő utolsó, évődő megjegyzését, bepakolja a vásárolt holmikat a nevetségesen vékony zacskóba és miközben a mögötte lépegető vásárló bosszús motyogását hallgatja, azon tűnődik, hogy régen ez mennyivel könnyebben ment neki.

Persze, azóta sok minden változott. Az életébe beköltözött a mai rohanó világban olyannyira áhított nyugalom- ezzel vigasztalta magát, amikor átlépte a kopár (és mellesleg botrányosan pocsék kilátású) lakásának küszöbét. Minden nap, pontosan ugyanakkor. És bármennyire vágyott is rá, hogy találjon valami újat, valami rendkívülit huzatos kis kuckójában, állandóan csalódnia kellett.

A napi rutinja így nézett ki: felkel (már a vekker csörgése előtt kipattannak a szemei, de úgy érzi tisztességesnek, hogy bevárja a szerkezetet), készülődik (a negyedóra már soknak számít), bekap valamit (mert egy hatalmas kamu, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, köztudott, hogy az éjféltájban elfogyasztott nasi az) és elindul dolgozni (olyan lelkesedéssel, amit egy öngyilkosjelölt is bátran megirigyelhetne). A munkáját már-már robotszerűen végzi, néha, de csak néha mosolyog, ha úgy érzi, hogy inkább ez kell a páciensnek, nem a díszes csomagolású, hasznavehetetlen kapszulák.

A munkaidő végeztével hazamegy. Útközben bevásárol. Csak a legszükségesebbeket veszi, semmi fényűzés.  Otthon, amit egyáltalán nem tekint annak, beleveti magát a fotelba és egy kellemesen agymosó film közben eszik valamit. Mire a film elér a sorsdöntő fordulathoz, amit minden egyes néző előre tudott (és nem csak azért, mert az ügyetlen reklámban ezt mutatták be, hanem mert fájdalmasan egyértelmű) elgondolkozik azon, hogy miért is él így.

Ilyen békében.

Ilyen emberfeletti unalomban.

Aztán eszébe jut. Nem lassan csordogál, mint a kellemes gyerekkori emlékek az első szerelemről az óvodában, hanem kalapácsként sújt le. A zuhanó férfi. A piros vér. Az üresség. Igen, leginkább az üresség.

A pszichiáter megkérte, hogy jellemezze a lelkiállapotát egyetlen szóval. Ha a régi önmaga lett volna, a képébe nevet. Mégis hogy lehetne egyetlen erőtlen szócskába tuszkolni egy univerzumnyi érzést? Így azonban csak bambán nézett rá.

                                                                        ***

Hogy van? – SH

Mycroft Holmes épp abbéli kívánságát akarta kifejezni, hogy az ő állapota iránt is érdeklődjön valaki, aki tíz percen belül huszonháromszor küldi el ugyanazt az SMS-t, ha nem kap választ. Mivel azonban rájött, hogy aligha lenne bárki is, aki ezt kiadott utasítás nélkül teljesítené, így inkább csöndben maradt.

Egy fontos tárgyaláson ült, aminek bár minden adatát kívülről tudta és egyetlen jelenlévő sem volt képes újat mondani neki, igen hasznosnak tartott. Jól leplezett kíváncsisággal mérte fel a résztvevők képességeit, agyában csak úgy sorjáztak a különböző kombinációk; egy új, sikeres politikust keresett, akiből majd miniszterelnököt faraghat.

Erre jön az ő halott öcsikéje és úgy toporzékol, mint egy hisztis kislány, amikor nem kapja meg a huszadik agyonfestett Barbie babáját. Igazán lenyugodhatna, hiszen elvileg már felnőtt férfi, ő is tudja, hogy majd válaszol, ha ráér, addig úgyis felesleges zaklatni.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozott, hogy nem igazán tudta mit írjon. Hogy sűrítse össze pár szóba mindazt, amit John Watsonról megtudott, úgy, hogy az Sherlockot is megnyugtassa? Természetesen nem a teljes igazságot akarta közölni az öccsével: nem vágyott arra, hogy két lelki rokkantra kelljen odafigyelnie. Azért merte halogatni a válaszadást, mert bár alap esetben Sherlock az első megválaszolatlan SMS után szemrehányón rohant volna hozzá, a jelenlegi helyzet megkövetelte a rendkívüli óvatosságot és rejtőzködést.

„ Csak nem olyan bolond, hogy kiszökjön”- futott át Mycroft agyán. A gondolat majdhogynem mosolygásra késztette, de ez a röpke jókedv gyorsan elszállt- „ De. Ha valaki, ő megcsinálja.”

Az asztal alatt elővette a telefonját és magabiztosan nyomogatva az ismerős gombokat, elküldte az SMS-t, ami szerinte leginkább szolgálta az öccse érdekeit.

Jól- MH

Nyilván még sosem hallott róla, hogy ez a hárombetűs szó a világ egyik legtöbbet használt hazugsága.

                                                                               ***

Sherlock összevont szemöldökkel bámulta az SMS-t. Mycroft tényleg azt hiszi, hogy majd ilyen könnyen lerázza?

Megtennéd, hogy nem szórakozol velem? – SH

A válasz most nem váratott magára sokáig.

Jól van. – MH

Sherlock bosszankodva ciccegett egy sort. Néha az unalmas diplomatákkal teli Pokolba kívánta a bátyját. Kit is akart álltatni? Az esetek 99,9%-ban. És akkor az ünnepeket még nem számolta.

                                                                   ***

Hónapokkal később…

John Watson éppen végzett a hagymaszeleteléssel. A szabályos, kör alakú szeletek a fadeszkán várták sorsuk beteljesedését. A férfi a hűtőhöz ment, hogy kivegye a sajtot. Titkon azt remélte, hogy egy üveges szempár néz vissza rá, egy emberi fej kifejezéstelen vonásai… de persze semmi ilyesmi nem történt. Viszont abban a pillanatban, ahogy benyúlt a hűtőbe, felcsipogott a mobilja.

A kijelzőn mindössze pár betű virított.

Él- MH

John Watson soha, még katonaéveiben, amikor azt hitte, hogy bármi megtörténhet, még akkor sem hitte volna, hogy egy nap eltöri csuklóját, amikor beleboxol a falba. Hogy égető fájdalommal küszködve ír SMS-t.

Hogyan? Mikor találkozhatunk? Hogy van?- JW

Ahogy azt sem gondolta volna, hogy ilyen mértékű gyilkos indulat törjön fel belőle mindössze pár szó miatt:

Jól van. – MH

„ Te viszont nem leszel, ha egyszer összetalálkozunk.” – érett meg benne az elhatározás, miközben Mycroft Holmesot hivatalosan is Anglia legkegyetlenebb emberének nyilvánította.

                                                                       ***

Sherlock hosszan bámult John tiszta szemeibe. Kiszáradt a szája sok beszédtől, de nem mert vizet kérni. Ez egy idegen, új lakás, a víznek sem olyan az íze, mint a másiknak. Legalább John ugyanolyan volt; neki csak ez adta meg a biztonságérzetet. Bosszús pillantást vetett a csipogó telefonjára.

Mi a francot csinálsz? Arról volt szó, hogy két óra múlva lépsz ki a kapun! Megőrültél? – MH

Nem írt vissza neki, a betűk szokatlan száma előtt azonban megdöbbenéssel adózott. Egy perc sem tel el: John telefonja is jelzett.

Hogy van? Odaért? Elmondta, hogy miért volt ilyen felelőtlen? – MH

Az egykori katonaorvosnak elég volt csak rápillantania a detektív önelégült mosolyára, amit bátorító bólintással kísért. A férfi talán még soha nem találta meg ilyen gyorsan a megfelelő gombokat.

Jól van. – JW

Egy irodában, nem messze tőlük Mycroft Holmes hitetlenkedve bámulta a telefonját.