Fandoms Drágák Chat
about


Ficblog. Sherlock, Hannibal, Good Omens, Avengers, Doctor Who és Supernatural. Meg betű. Sok-sok betű.



Fandomok ~


5 day challenge- end // 2013. július 20., szombat11 Komment
6:14
5 day challenge- 5. (egyben utolsó) nap (nekem, mert én ugye csúszok -.-)
Nem tudom, hogy Lidércke és Candy hogy vannak vele, de én nagyon élveztem ezt a kihívást :3 Egyrészt magamtól biztos nem publikáltam volna ennyi ficet ennyi idő alatt, nagyon jól jött a motiváció :D
Másrészt csodálatos volt, hogy a béna címeimből és szavaimból ilyen fantasztikus történetek születtek, és a csajok tényleg kitettek magukért :D Úgy éreztem magam egész héten, mintha egy klassz étteremben ennék egy csomó finomságot... aztán még többet és még többet :D Szóval nekem személy szerint nagyon tetszett a hét! :D Még sok ilyet :3
A kép az övé: katt



Candy címével és szavaival dolgoztam: Hajnalban- csoszogás, szemmel verés, kényszerzubbony

Szereplők: Sherlock Holmes & John Watson



Hajnalban



John Watson épp azon tűnődött, hogy milyen kellemes is lenne ezen a hűvös hajnalon egy gyönyörű nő mellett feküdve az élet szépségeiről álmodozni, miközben a forró test remegve simul hozzá. Igen. Csakhogy a sors sosem volt vele ilyen nagylelkű. És bár adott neki egy testet, a háta mögött minden bizonnyal alaposan kinevette.
- Sherlock. Úgy őszintén, meddig akarsz még ébren lenni?
A detektív John mellett feküdt az ágyban, álla alatt összeérintett ujjbegyekkel, meredten bámulva a plafon egy pontjára. Az arcizmai bosszús grimaszba rándultak, ahogy eljutott a férfi agyáig a nem kicsit ingerült kérdés.
- John, nyugodtan alhatsz- morogta, tekintetét továbbra is a plafonon tartva- Nem foglak álmodban megerőszakolni. - Az egyik szemöldöke alig észrevehetően feljebb vándorolt- Bár...
- Sherlock! - John ösztönös mozdulattal húzta feljebb magán a takarót. Elméjébe befurakodott egy kép, aminek nagyon nem kellett volna ott lennie.
- Ugyan már, John. - A detektív végre méltóztatott ránézni, szemeiben olyan csillogással, amit egy édességboltba beszabaduló, korgó gyomrú mosómedve is megirigyelhetett volna- Érdemes lenne figyelemmel kísérni a megerőszakolásod lélektani körülményeit.
- Sherlock!
- Kíváncsi vagyok vajon megjelenne-e a depresszió.
- Sherlock!
- Nem, azt hiszem nálad inkább a bosszúvágy dominálna.
- Sherlock!
- De vajon hogy állnál utána a nőkhöz? Talán még egy takaros kis gyilkost is faraghatok belőled.
- Sherlock! - John feje paprikavörösre váltott, de azt még ő maga sem tudta volna megmondani, hogy a harag vagy a zavar öltöztette ilyen rikító színbe- Ha nem hagyod abba most azonnal, tényleg gyilkos leszek! A Tower tetejéről fogsz lógni!
- Ostobaság és pocsék helyszínválasztás- felelte higgadtan a férfi, hűségesen visszatérve a plafon bámulásához- Túl nagy a lebukás veszélye, túl feltűnő a hely. Nagy kockázat, elhaló siker. Persze, ha egy viszonylag elhagyott középületen...
A detektív soha nem tudta befejezni a gondolatmenetét, John ugyanis egy olyan jól irányzott rúgással tessékelte le az ágyról, hogy a padló fájdalmasan reccsent alatta. Sherlock pár másodpercig elképedve keresgélte az agyában, hogy hogyan kell levegőt venni, utána pedig olyan gyorsasággal ugrott fel, hogy John meglepődve hátrébb araszolt.
- Ez igazságtalanság- jelentette ki Sherlock és sértetten felhúzta az orrát- Az emberi jogok semmibe vétele.
John kimerülten masszírozta meg az orrnyergét. Hát ezért nincs gyereke. Csak a baj van velük.
- Tudod van olyan, hogy padló, meg hotel, meg híd alatt. Értem, hogy nincs hol aludnod, de nem az én ágyam az egyetlen opció.
Igazából az egész galiba az előző este kezdődött. John, aki békésen (és igencsak furcsa lelkesedéssel) bújta az újság politikai rovatát, csak egy tompa robbanást hallott, aztán Sherlock unott csoszogását. 
Kedvenc detektívje majdnem az egész lakást telepermetezte méreggel, amikor elnézte a hőfokot, minderre pedig csak annyit volt képes mondani, ahogy vállára csúszott köntössel megjelent: " John, nyiss ablakot!" Semmi bocsánatkérés, kanossza járás, sőt még egy sajnálkozó tekintet sem.
Viszont nem volt hol aludnia. John felajánlotta a szobáját. Megbánta.
Főleg azért, mert a megbántott Sherlockra pillantva hirtelen elkezdett tartani a szemmel veréstől. A férfi körülbelül úgy nézett rá, mintha már a megölése módján gondolkodna és mivel igen kreatív elme volt, kiszemelt áldozata okkal tartott a jövőtől.
Ugyanakkor - és ezt John meglepve vette észre- ott bujkált a szája sarkában az az elrejtett megbántottság, ami talán már gyerekkora óta kísérte. Ha kinevették, kiközösítették vagy leszólták, mindig megjelent, mint egy hűséges, lehorgasztott fejű kutya, ami bár túl öreg ahhoz, hogy megvédje a gazdáját, kitartóan kullog mögötte.
John felsóhajtott és félrehúzta a takarót.
- Nem bánom, gyere vissza, úgyis mindjárt kelnünk kell. De ha még egy szót szólsz, esküszöm nem úszod meg kényszerzubbony nélkül.

Címkék: , ,