Tinnek óriási ölelés és ezer köszönet a szépséges, új fejlécért, amit nem győzök eleget bámulni *_*

Sheriarty Lidércke kérésére ( csak az arcomat ne!! O.O)
Hatalmas adag virtuális tejcsokoládé Candynek és Tinnek, amiért annyit segítettek és kirángattak a szégyengödörből, ahova levetettem magam. :D (Most mászom vissza :P)

Nem szó szerinti értelemben vett Sheriarty, inkább csak finom utalás a vége felé. Pocsék.

Szereplők: Sherlock Holmes & Jim Moriarty

Megjegyzés: Szeretem Andrew-t. :3

A kép nem az enyém, de nem tudom kiolvasni ki csinálta ><"








                                                                      Fake kiss with death

Sherlock ugyanazzal a trehány mozdulattal dobta az egyik székre a kabátját, ahogy korábban a cipőit rúgta a sarokba. Ő maga pedig - mint aki nehéz és fárasztó munkán van túl - leheveredett a kanapéra, hogy egy véreb figyelmével térképezze fel onnan a szobát.
Egyszerű lakás volt egy kényelmes fürdőszobával és egy agyonhasznált konyhával, ahol Sherlock a gyanúsan veszélyes kísérleteit végezte, aminek következtében a mosogató például teljesen használhatatlanná vált a lefolyóját eldugaszoló, kékes, zselészerű anyagtól.
Ha Sherlocknak be kellett volna mutatnia a lakást, az otthonos jelző eszébe sem jutott volna. Hamarabb használja a huzatos, kissé nedves és előnytelen kilátással rendelkező leírásokat. Ennek ellenére nem panaszkodott. Annyit. Persze, nem is volt kinek. Mycroft néha küldött neki egy SMS-t, amire módszeresen "elfelejtett" válaszolni, és párszor felhívta, amit vagy meghallott vagy a szeme sarkából a csörgő készülékre pillantva, úgy döntött, hogy egyszerűen kitörli az emlékezetéből.
Illetve hetente egyszer, minden pénteken, háromkor jött hozzá egy pár fős csapat, akik kitakarították a lakást, feltöltötték a hűtőt és elmosták a szennyest. Mindezt néma profizmussal.
Persze nem tudták kinek, kiért dolgoznak, ugyanis Sherlock minden pénteken két óra negyvenöt perckor leballagott a lépcsőn (ügyelve, hogy senki ne lássa) és bevetette magát az alagsor egyik pókhálós raktárába, egészen addig rostokolva, amíg meg nem hallotta a takarítócsapat sietős lépéseit, ahogy távoznak, általában negyed öt körül.
Mycroft tehát mindenről gondoskodott a maga diszkrét, körültekintő módján. Csak egyvalamitől nem tudta megszabadítani az öccsét: a hullámokban rátörő unalomtól. Ami gyakorlatilag széttépte őt. Abban már Sherlock " halálakor" megegyeztek, hogy nem oldhat meg bűntényeket, egyetlen szál sem vezethet hozzá. Arra azonban egyikük sem volt felkészülve, hogy a háttérbe vonulás ennyire nehéz lesz.
Sherlock megragadta a mellette fekvő töltetlen pisztolyt és a levegőbe lőtt vele, persze különösebb eredmény nélkül. Lehunyta a szemeit és mélyen beszívta a levegőt. Enyhe fertőtlenítő szag, egy csipetnyi friss levegő és... francia kölni.
Sherlock szemei épp időben pattantak ki ahhoz, hogy még lássák a homlokához lendített revolvert, ami hűvösen tapadt a bőréhez.
- Mizujs?
A francia kölnihez és a homlokához tapadó halálos hidegséghez kaján hang is társult. És test. Aminek már rég a föld alatt kellett volna rohadnia.
Moriarty a heverő karfáján ült teljes életnagyságban, az ismerős fültől-fülig vigyorával, kínosan hibátlan fogsorával, egy vadonatújnak látszó Armani öltönyben. Az ő keze kulcsolódott a detektív életét fenyegető pisztolyra.
Sherlock közömbös arccal nézett rá.
- Na? Mizujs? - ismételte meg a kérdést Moriarty vigyorogva.
- Nem drogoztam - jelentette ki Sherlock, és a szemében most először tűnt fel a döbbenet. - Biztos, hogy nem hallucinállak.
- Naná, hogy nem! - A férfi fölényesen kacsintott. - Ilyen jóképű pasit nem lehet csak úgy összehallucinálni. Itt vagyok, hús és vér és, hadd tegyem hozzá, baromira dögös valómban.
- Hogy jutottál ide?
- Kérlek. - Moriarty sértődötten vitte fel a hangsúlyt- Csak egy kis kutatás a bátyád dolgai között, némi készpénz csúsztatása, egy-két fenyegetés, és voilá! Nem volt sima ügy, de élveztem az ide utat.
- Meghaltál - mondta Sherlock, és a szeme sarkából a homlokához szorított pisztolyra vetődött a tekintete. - És a pisztolyod töltetlen.
- Akárcsak a tiéd - vonta meg a vállát a férfi, és leengedte a fegyvert. - Ez így fair. Ami pedig a halálomat illeti... - elnyomott egy ásítást - ... neked sem kellene már élned. Véres péppé zúzott a föld.
- Neked pedig egy golyó kiloccsantotta az agyadat - vágott vissza Sherlock, de a mostanában böjtre fogott agya hirtelen elődobott egy kérdést: " Tényleg így történt?"
- Ja. - Moriarty megvonta a vállát, és körülnézett a lakásban. Sherlock csak ekkor vette észre, hogy nem visel cipőt. Hát ezért nem hallotta a lépteit.
- Takaros kis hely. Ideális, hogy megdögölj az unalomtól - vonta le végül a következtetést Moriarty, miután végzett a lakás vizslatásával. Pár másodpercig még igazgatta az öltönyét, kisimítva az odaképzelt ráncokat, de aztán csalódott arccal fordult az őt figyelő detektív felé.
- Na? Nem akarsz találgatni? Hogy hogy éltem túl? - Arca kipirult a hirtelen rátörő izgatottságtól. - Amikor láttad, hogy mi történt. Láttad a halálomat. És most mégis itt vagyok!
Sherlock váratlanul rájött, hogy milyen éhes is egy megoldásra váró rejtélyre. Ellenfele halálát mindig is tényként kezelte, épp ezért nem is rágódott rajta. Annyira imádta a saját játékát, hogy nem tudott veszteni. Megölte magát, és ezzel ő lett a játék abszolút győztese. Így gondolta, most viszont itt kínálta magát a talán soha vissza nem térő lehetőség, hogy minden sziklaszilárd rávesse magát erre a halálra, a trükkre, ami még őt is megtévesztette. És akkor az unalom végre bekebelezi saját magát.
Olyan lendülettel pattant fel, hogy a heverő karfáján üldögélő Moriarty egy pillanatra megingott. Ennek ellenére élvezettel figyelte, ahogy a fásult detektív lassan megtelik élettel.
Sherlock beteges pontossággal illesztette össze az ujjbegyeit az álla alatt és elindult, hogy a szobában végeláthatatlan köröket róva az agyát gyorsabb működésre ösztönözze. Határozottan tette egymás elé a lábait, egy, két, há', mert így belesüllyedve a monotonitás dallamába, egy, két, há', az agy csakis arra a pár másodpercre koncentrál.
A férfi lejátszotta magában a történteket. Ott álltak egymással szemben, egy, két, há', Moriarty előkapott egy pisztolyt, egy, két, há', a szájába dobta, a szemei nagyra nyíltak, egy, két, há', azok egy koravén gyerek szemei voltak, aki meg akarta nyerni a társasjátékot, egy, két, há', és meghúzta a ravaszt. A földre zuhant. A vértócsa glóriaként ömlött szét a feje körül. Egy, két, há'.
Valamit nem vettem észre. Valamire nem figyeltem.
- Az agyad biztosan érzékelte. - A sokat látott szélhámos lustán feküdt végig a heverőn, jobb keze mutatóujján forgatva az egyik töltetlen pisztolyt. - De persze ez édeskeveset ér, ha nem veszel róla tudomást.
Kuncogva tette hozzá. - Márpedig nem vettél.
Sherlock mentálisan egyszerűen elbarikádozta magát a csevegő szélhámostól. Ahelyett, hogy rá figyelt volna, ismét lejátszotta magában az eseményeket.
Ott áll, mosoly, pisztoly, bumm. Ott áll, mosoly, pisztoly, bumm. Ott áll, mosoly, pisztoly, bumm.
Bumm. Bumm. Bumm.
Sherlock alig tudta leplezni izgatottságát, ahogy nekidőlt az asztalnak, hogy pont szemben legyen Moriartyval.
- A lövés hangja - suttogta.
Moriarty egy  kamrába beszabadult macska elégedettségét és mohóságát öltötte magára.
- Bizony ám, jó nyomon jársz - dorombolta.
Sherlock a füléhez emelte az egyik kezét.
- Nem volt jó a hangja.
Ott áll, mosoly, pisztoly, bumm.
Erősen koncentrálva fújta ki a tüdejéből a levegőt. Higgadtan pillantott a heverő szélhámosra:
- Nem az a pisztoly dördült el.
- Bingó! - Moriarty ismét elnyomott egy ásítást a kezdeti lelkesedés után elárulva a fáradtságát. - Bocsi, de mostanában nem igazán alszom. A halál huszonnégy órás elfoglaltság. Tehát, hol is tartottunk? Ja, a pisztolynál. Szóval nem.
Lendületesen felült, és kissé behajlítva a karjait, előrenyújtotta a kezeit.
- Ezek vagyunk mi - mutatta fel a balt - Ez pedig a másik pisztoly, amit egy alaposan megfizetett - azóta halott - emberem tartott. - Lengette meg a jobbat.
- Míg mi itt álltunk, ő pár méterre tőlünk bújt és türelmesen várakozott. Ő volt a D terv. Amikor a pisztolyt, ami persze, mint már gondolom leesett, töltetlen volt, a számba tettem és meghúztam a ravaszt, igazából az emberem lőtt.
- Az épületek között ide - oda verődő visszhang valamennyire elleplezte, hogy nem az a pisztoly dördült el - mormolta Sherlock szinte transzba esve, ahogy lelki szemei előtt megelevenedtek a történtek. - Ráadásul tompított a pisztolyon. Egy sapkába vagy valami ilyenbe lőtt.
- Bizony. - Moriarty leengedte a kezeit. - Te pedig annyira el voltál foglalva a barátaid testi épségének megőrzésével, hogy bár az agyad riadót fújt, te lehurrogtad.
- De a vér. - A detektív kimérten futtatta végig  tekintetét a férfin - Az hogy került oda?
Moriartynak semmit sem kellett mondania; elégedett, kaján vigyora és csillogó szenei ékesen beszéltek. Ellenfele szája sarkában egy mosoly árnya bujkált:
- Miért volt egy ilyen esethez képest kevés vér?
- Na? Araszolgatunk a megoldáshoz?
- Patron. Vérrel megtöltve. A kabátod hajtókájához erősítve.
A szélhámos arca torz grimaszba rendeződött az emlék hatására:
-  Úgy csinálták meg, hogy a legkisebb lökésre is úgymond...- habozott egy pillanatig - ... kipukkanjon. A vér pedig kifolyjon belőle. Nem volt egyszerű, de érted tettem. Megérte. Az az arc... - Pajkos kacsintással kísérte a szavait.
- Hát persze. - Sherlock szájának jobb sarka lassan feljebb araszolt. - A lövéskor túl gyors elvetődés, hogy ne tűnjön fel a kiloccsanó vér levegőben való hiánya. És túl kevés vér egy ilyen öngyilkossághoz. - Nyelt egyet. - És nem vettem észre.
- Tudtam, hogy így lesz - jelentette ki Moriarty fásultan, félig leeresztett szemhéjakkal. Úgy tűnt minden lelkesedése elhagyta. - A zsenialitásodat átlagemberek közt pazarlod el. Pedig mi ketten annyi különleges, nagy tettet tudnánk véghezvinni... de persze nem. - Hangja kényeskedő csipogásba váltott. - Én vagyok a nagy Sherlock Holmes, és minden bűntényt megoldok, hogy a drága barátaim, akik az orrukig se látnak, körbeölelgessenek.
Sherlock cinikus nyugalommal mutatott körbe a lakásban:
- Amint látod, nincsenek itt. Egyikük sem. Csak te.
- Csak én - ismételte Moriarty, ízlelgetve a szavakat, a jelentésük többrétegűségét és a hangsúlyt, ami a leginkább passzol hozzájuk. Rövid habozás után felegyenesedett.
- Na, mire vársz? Szomjas vagyok. És éhes. Lássuk, mid van! - Útban a hűtő felé, lanyha érdeklődéssel visszapillantott a válla felett. - Ja, és egyébként, amikor ott feküdtem a tetőn kiterítve, életed valószínűleg legnagyobb hibáját követted el. De komolyan.. - jóízűn kuncogott. - Ha nem tudnám, hogy profi vagy, azt hinném egy amatőrrel van dolgom.
Sherlock szempillái nyugtalanul rebbentek meg.
- Miről beszélsz?
Moriarty kihívó mozdulattal húzta végig a mutatóujját hófehér, megfeszített nyakán.
- A pulzus, szívem. Elfelejtetted megnézni a pulzusomat.

Címkék: sheriarty, sherlock