crime scene.

A kitartott és a kitagadott- I. // 2013. augusztus 23., péntek14 Komment

1:25

Kiábrándultsággal nyakon öntött mese egy kitartottról, aki gátlástalanul fosztja ki a nőket és egy kitagadottról, aki úgy gondolja, hogy már túl van mindenen. A közös vonásuk, hogy mindketten rettentően unatkoznak.

" Semmit sem vártam ettől a kurva élettől. De tényleg, azt hittem végeztünk. Mindig felültetett a csaj. Erre hirtelen hozzám vágja ezt a közveszélyes pszichopatát. Mi az bébi, békülni akarsz?"

MorMor AU, mert megszavaztátok (és igen, a rózsaszín vattacukor, sparkleeee is igennek számított. szeretlek titeket, meg a trollkodásotokat <3)

Candynek tetszett :) (és baromi édes volt, hogy még nem küldött el melegebb éghajlatra *.*)

Zene

I. rész

A pénznek jövőillata van.

A francia parfümöknek pénz illatuk.

A gazdag nőknek pedig francia parfüm illatuk.

Ilyen egyszerű. Ha jövőt akarsz, tanulj meg nyakkendőt kötni, döglesztőn mosolyogni, és keress magadnak egy gazdag nőt.

Ez is egy fajta munka, amire persze korántsem alkalmas mindenki. Szívesen mondanám, hogy én találtam fel, de sajnos csak a tökéletesítésében vállaltam némi szerepet.

Amikor pár fonttal a zsebemben és egy vadonatúj, (üres) fekete bőrönddel a kezemben eljöttem otthonról, már tudtam, hogy mit akarok csinálni. Egy kis kezdőtőkére volt csak szükségem egy Armani öltönyhöz és egy pár, kissé megviselt cipőhöz.

A dolog taktikai része pofonegyszerű: a gazdag feleségek halálra unják magukat. Mindent megkapnak, amire csak a tökéletesen manikűrözött körmükkel ráböknek, és mindig az épp aktuális divatot követhetik, cserébe pedig csak annyi a dolguk, hogy nagyvonalúan elfordítják a fejüket, ha a férjük egy feltűnően csinos titkárnőt vesz fel.

Vagy elutazik egy hétre Angliába egy konferenciára, és arany barnára sülve tér vissza.

Vagy olcsó parfümtől bűzlik.

Vagy elkezdi érdekelni a női divat.

Vagy gyémánt berakásos nyakláncokat vásárol titokban, amiket azonban a felesége sosem kap meg.

Vagy a régi medencés fiút egy fiatalabb váltja fel.

És az éjjeliszekrény alatt egy pendrive lapul, telenyomva meleg pornóval.

Az élet tehát tökéletes, mindenki elégedett. Csak hát a nők is emberek, és egy-egy délutáni traccsparti alkalmával kipletykálnak mindent, miközben a saját magányuk szobrát fényesítik.

Annyi a pénzük, hogy csak heccből azzal gyújtják meg a cigijüket (semmi kreativitás), és közben eljátsszák egy nem létező színdarab heroikus hősnőjét, akit (az egyébként pénzzel kitömött) férje semmibe vesz.

Itt jövök én a képbe.

- Jim, szívem, töltenél még egy pohár pezsgőt?

Az ágyon heverő alak a nevet és a pezsgő szót is elnyújtja. A méregdrága fehérnemű finom szövete erőszakosan feszül meg a mellrésznél, a hanyagul magára kapott háziköntös csiricsáré pillangói pedig igazi merényletek a jó ízlés ellen.

A férfit azonban nem látszik, hogy érdekelné a dolog. Félmeztelen, a széles ablakon beáramló reggeli napfényben sütkérezik. Fekete haja ennél kócosabb nem is lehetne, ahogy az arca sem közönyösebb, amikor beleiszik a pezsgőjébe.

Némi ízlelgetés után átnyújtja a poharat a nőnek.

- Tessék, drágám, idd meg az egészet.

A nő – a negyvenes éveiben járhat – nagy műgonddal úgy veszi át a poharat a férfi kezéből, hogy az ujjaik összeérjenek. A csábítás úrnőjének hiszi magát, biztos benne, hogy a partnere is érezte a köztük felizzó elektromosságot.

A férfi olvas a tekintetében, de csak kétértelműn mosolyog. Nem akarja elárulni, hogy nemhogy elektromos izzást nem érzett, más hasonló kaliberű dolgot sem; egyszerűen csak ráunt a pezsgőjére,s és örült, hogy tovább passzolhatja.

A nő cigarettát vesz el az éjjeliszekrényről, és egy meztelen nős öngyújtóval meggyújtja. Jim (ahogy a nők hívják), azaz Moriarty (ahogy a férfiak nevezik), rosszallóan húzza össze a szemöldökét a cigaretta láttán.

- Te nem ezt a vackot szoktad szívni. Főleg nem ilyen gyújtóval.

A nő szórakozottan figyeli a felfelé csigázó füstöt, és műtét útján feljavított ajkaival, amiken vörös rúzs és semmittevés szárad, játékos csókot küld az ablaknál szobrozó férfinak.

- Ez az új sikk. Amy tegnap este írta ki, én meg hozattam egyet. A cigiben, az öngyújtóban és a hajgumiban most a legolcsóbb a divat. – Letüdőzi a füstöt, és nem titkolt fölényességgel néz a férfira. – Te még mindig a drágát szívod? Elavult vagy.

Jim elmosolyodik (egy mesebeli gonosz farkas is tanulhatna tőle), és némi szórakozás reményében szeli át a szobát.

Lehuppan a nő ágyára, és az egyik kezét az álla alá téve finoman letörli a vörös rúzst (ki nem állhatja ezt az árnyalatot), a másik kezével pedig beletúr a hajába (meg akar győződni róla, hogy a pletykával ellentétben a tetvek még nincsenek divatban).

- Drágám, hiszen tudod, hogy azt a doboz cigarettát a legdrágább kincsemként őrzöm. Tőled kaptam.

Rengeteget gyakorolta a mélyen búgó, andalító hangszínt. A cigarettáról szólva pedig, már rég elosztogatta az olyan helyeken, ahol az emberek méltóságukon alulinak érezték, hogy pénzzel vesztegessék meg őket.

- Jim…- A nő reménytelenül elveszett. Az ajkai elválnak egymástól, a szemei a férfi arcára tapadnak; az egész lénye beissza a ragaszkodás savanykás és csalóka aromáját.

Ahogy a cigarettával véletlenül kiégeti a lepedőt, ahogy a karjaival feljebb nyomja magát, ahogy belemarkol a takaróba, az apró kis szarkalábak felszívódnak a férfi érintésének nyomán, a vadi új orr még sosem mutatott ilyen jól, a nő meg csak szoborként mered Jimre.

Szánalmasan fest. Elesettnek tűnik.

De egy rövid ideig újra átélheti az első szerelem mámorító emlékét.

Főleg, hogy nem is volt mámorító.

Meg, ha jobban belegondol, rájön, hogy igazából nem is emlékszik az első szerelmére.

Hirtelen azt se tudja, hogy volt-e egyáltalán valaha szerelmes.

A nőkkel bánni nem könnyű. De a tapasztalat, az ösztönök és a szívdöglesztő mosoly bevetése könnyűvé teszik.

Ha megkérdezik, miből élek, mindig azt válaszolom, hogy egy csekélyke örökségből, és hogy a könyvömön dolgozom. Mert író akarok lenni. Egy mocskosul sikeres író.

Ez persze nem igaz, manapság egyáltalán nem éri meg tollat ragadni. Az emberek vagy túl felszínesek vagy túl mélyenszántók.

Meg egyébként is: miről írnék? A tapasztalataimról? Aztán, amikor a könyvem bestseller lesz, a gazdag gentlemanek arról olvasnának, hogyan csinálom fel a feleségüket?

Mert a maguk korlátolt értelmével csak ennyit látnának belőle. Talán még a nők is csak ennyit látnak. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki képes felfogni ennek a dolognak a lényegét?

Nem vagyok kurva.

Selyemfiú. Prostituált. Hímringyó.

Kitartott vagyok.

Vadász. Zseni. Mr. Sex.

A kiszemelt nőkkel való kapcsolatom nem a hálószobában kezdődik, és nem is ott ér véget.

Ezek a gazdag feleségek elsősorban nem szexet akarnak, hanem törődést. Visszaigazolást igencsak megkopó vonzerejükről. Hogy egy férfi, aki talán csak pár évvel idősebb a fiuknál, minden idejét nekik szentelje. Hogy azt érezzék: a plasztikai műtétek nem voltak hiába.

A szex csak másodlagos szerephez jut.

Szeretik, ha az öltönyöm drága, makulátlan, drága és – el ne felejtsem – drága. A cipőm viszont nemhogy csak lehet kissé megviselt, muszáj, hogy az legyen. A magyarázat erre botrányosan egyszerű.

A pasi, akit maguk mellé vesznek, jól néz ki és elegáns öltönyében egy igazi úriember benyomását kelti, a kissé megviselt cipője azonban elesettséget kever ebbe az illúzióba. A nő tehát szentté válik: magához vett egy szegény teremtést (és Armani öltönyt adott rá a drágám).

Létezik ennél jobb önreklám?

- Jim, szerinted felkössem a hajamat egy copfba vagy inkább kontyozzak?

Anne – aki igazából Marge, csak megváltoztatta a nevét, mert egy vénkisasszony jutott róla eszembe – fontoskodó arccal emeli a haját a feje fölé. Picit felhúzza az orrát, így vizsgálgatja a profilját a tükörben.

Jim kacsint.

- Így is, úgy is gyönyörű vagy, nem is értem miért vacakolsz ennyit.

Mintha egy könyvből olvasná. Betanult mondatok.

- Reménytelen eset vagy. - A nő kacag. - Semmi érzéked a divathoz.

Jim tekintete sokatmondón siklik a pillangós háziköntösre, a szája jobb sarka feljebb araszol, de nem szól semmit. Ahhoz túlságosan szereti a munkáját.

- Nem is értem, miért pazarlom rád az időmet - folytatja a nő játékos affektálással, közben pedig hajtűket csúsztat a tincsei közé - Múltkor is hogy flörtöltél Beccával, ne hidd, hogy nem vettem észre.

- Az a kis lotyó két szeretőt tart egyszerre. Elég megnézni a bokáját.

Jim unottan dől a falnak és rövid gondokozás után kivesz egy almát a földön heverő, törött gyümölcsöstálból.

- Kettőt? Pfuj, tipikus szuka! Pedig elszúrták a száját, egy helyen látszik a heg, láttad?

- Persze.

Az alma fehér húsába magig hatol a kés.

- Ringyó. Csak el ne felejtsem meghívni a holnaputáni gálára.

Anne kiegyenesedik, tetőtől-talpig végigméri először a saját, majd az almával ügyködő Jim testét. Meg sem próbálja elrejteni jóllakott mosolyát, ahogy a fürdőszoba felé lépked.

A mozgása, ahogy azt Jim találóan megjegyzi magában, leginkább egy csípőficammal és hasmenéssel küzdő pingvinére hajaz.

- Jim, lassan menned kéne. Nem akarom, hogy George meglásson. Nehéz időszakon van túl szegénykém. – A nő hangja valahonnan a fürdőszoba mélyéről szól, Jim pedig rövid mérlegelés után úgy dönt, hogy inkább nem mondja ki az egyértelműt: George korábban volt tisztában a viszonnyal, mint Anne maga.

A kés a falban végzi, az almával maga körül. A lé lassan csöpög a méregdrága szőnyegre, Jim Moriarty pedig épp halálosan unatkozik.

Jelenleg három kitartóm van. Anne, Tracy és a kis Meg, aki súlyos személyiségzavarokkal küszködik. Két férj és öt gyerek után még mindig tinédzsernek képzeli magát.

Anne a lehető legátlagosabb nő a világon. Szereti mondogatni, hogy én vagyok a kedvenc ékszere, és ezzel nála igen ritkán felvillanó éleslátás létezéséről tesz tanúbizonyságot.

Nem volt kihívás. Egy fogadáson találkoztunk, és azonnal úgy zongoráztam rajta, mintha egész eddigi életemben ismertem volna. Ezt ő a köztünk lévő lelki kapocsnak tudta be, pedig szó sem volt ilyesmiről.

Részben zsenialitásom, részben az ő egyedi jellemtelensége segített a gyors sikerhez. Egy sztereotípia halmaz volt, mindenféle önálló ötlet vagy érzelem nélkül. Én legalább vertem bele egy leheletnyi önállóságot.

Szeret úgy tenni, mintha valami szörnyen titkos dolgot művelnénk.

Kíváncsi vagyok van-e valaki a környezetében, aki nem tud róla.

Sebastian Moran ujjait kicsípte a hajnali hideg. A férfi a kezében tartott papírpoháron átütő meleggel olvasztja fel őket. A pohárban forró kávé. Erős és olcsó.

A férfi másik kezében egy szinte teljesen elszívott cigarettacsonk parázslik.

Pár másodperc, egy utolsó szippantás, és máris a földön landol, egy pocsolya kellős közepében.

Sebastian újat húz elő a kabátja zsebéből.

A járda padkáján ül, hosszú lábait kinyújtja a forgalommentes útra. Leteszi maga mellé a papírpoharat, és rágyújt.

Az arcán borosta, a haja merő kóc, a homlokán apró vágás, de még így is „veszettül jóképű”. A nők többsége imádja.

A levegő alkoholszagot hoz.

- Hello, szivi, jól nézel ki! – A kapualjból kilépő nő leül mellé a padkára, közelebb csúszik hozzá, hogy a karjaik összeérjenek. A szemei beesettek, a pupillái tágak, a fogai pedig sárgák a nikotintól. A mosolya bizonytalan. Hiába bújik a férfihoz, az nem viszonozza a gyengédséget.

- Süket lettél Seb? Vagy néma?- Tétován hajol a férfi arcához, és megpuszilja.

Sebastian figyelmen kívül hagyva az őt támadó nagy adag gyengédséget, és belekortyol a kávéjába. Egyáltalán nem érzi az ízét, csak automatikusan nyeli le a keserű italt.

A szájához emeli a cigarettát, de még mielőtt beleszippanthatna, a nő kikapja a kezéből. Elszánt kacérsággal szippant bele, kitolja a melleit, hogy aztán kénytelen-kelletlen végignézze, ahogy a férfi elővesz egy újabb szálat.

- Seb, beszedtél valamit?

Egy korty forró kávé.

- Figyu, tudom, hogy felhúztad magad a múltkori miatt, de te is tudod, hogy nem akartam rosszat. Na, bébi, béküljünk ki!

Még egy korty kávé.

- Ma este nem lesz otthon. A gyereket is viszi. Feljöhetsz, ha szeretnél. Ha…- A szavak tüdőbeteg köhögésbe fulladnak.

Sebastian unott arccal dobja el a cigijét, és feláll. Köszönés nélkül távozik, magára hagyva a reménytelenül köhögő nőt és a papírpoharat a járda padkáján.

A lány hangosan csócsálja a rikító pink rágógumit, ami nemcsak a nyelvét festi be, de a tornacipőjével is harmonizál. Jobb keze körmeivel, amiken igencsak megkopott már a narancssárga körömlakk, egy csakis számára hallható dal ritmusát kopogja a combján, míg a szemei valósággal rátapadnak a kitett cédékre.

Végigtapogatja a borítójukat, forgatja őket, néha-néha egy lebiggyesztett ajkú mosolyt küldve feléjük. Két cédé között persze az eladót is jól megnézi magának.

Sebastian lábait hanyagul az asztalra téve szöszmötöl a laptopján. Láthatóan igencsak elmélyed abban, amit csinál.

A lány két ujja közé csippent egy lemezt, és gyorsan megpróbálja becsúsztatni a pulóvere alá.

- A lopás bűn, kislány! – motyogja a férfi, tekintetével továbbra is a laptop képernyőjét fixírozva. - Tedd szépen vissza oda, ahol találtad.

A lány morcosan ugyan, de engedelmeskedik. Egyáltalán nincs zavarban.

Azt mondják az öregedés első jele, ha elkezded szidni a fiatalabb generációt.

Csúnya dolog, de ez van. A fiatalabb generáció azon része, amelyik betéved a lemezboltba, enyveskezű. Azt persze sosem mondanám, hogy mi jobbak voltunk.

Táskányi bakelit lemezt lopkodtunk össze, és soha nem buktunk le.

De akárhogy is, ez már kurvára más világ. Vagy csak én látom az érme másik oldalát.

Igazából kibaszott mindegy. Pár korty sör megszépíti a dolgokat.

Meg a Guns n’ Roses.

- Hé, nincs valami akció? - kérdezi a lány Sebastian asztalához lépve. A pink rágó félig kilóg a szájából. - Kettőt fizet, hármat vihet? Egyet fizet, és feltérdel a pultra? Na?

Sebastian végre felnéz a laptopjából, de csak hogy gúnyosan végigmérje a lányt.

A homlokán elmélyülnek a ráncok, de ez valahogy csak rávilágít a szemeire, és a bennük táncoló, gunyoros hitetlenkedésre. Ahogy elmosolyodik, egy pillanatra megvillannak a fogai.

- Nem vagy az esetem. Gyere vissza tíz év múlva.

- Vénség. – A lány sértődötten behúzza a nyakát.

- Taknyos kölyök. Ha mindenáron árulni akarod magad, adhatok egy teló számot. Futtató, kifejezetten a pedofilok igényeit elégíti ki. Nagy sikered lenne nála.

- Dugd fel magadnak, rohadék! - Kiveszi a rágót a szájából, és egy torz mosoly kísértében az asztal lapjára ragasztja. - Várhatod, hogy bárki is itt vásároljon. Max az öngyilkosjelöltek, bazd meg!

Azzal határozottan hátat fordít a férfinak, aki megenged magának egy rozsdás nevetést, és kirohan a boltból. Az ajtót olyan erősen vágja be maga után, hogy megremegnek benne az üvegek.

Sebastian kijózanodva néz körbe. Igaz, ami igaz, a falakról több helyen mállik a vakolat, néhol ki tudja honnan odakerült nedves foltok ékeskednek, és körülbelül olyan szag van, mint egy oszlásnak indult patkánytetem szájában.

Ezek ellenére azonban hangulatos kis bolt: a kirakat kitört részeit újságpapírral fedte le, még régen. Így, ha az emberek erre járnak, olyan híreket látnak, amiket már elfelejtettek. Ez pedig jó, nem?

A lámpák nagy része működik, csak néha pislákolnak. Viszont rend van. Precíz, tökéletes rend.

Sebastian előhúz egy üveg sört az asztal alól, felbontja, és nagyot kortyol belőle. Akkorát, hogy egy pillanatra ne érezze a döglött patkány szagot.

Minek is áltatja magát? Amikor egy hónapja egy fegyveres fickó harisnyával a fején berontott a boltba, ő meg leszerelte, rá kellett jönnie, hogy a boltja még annál is szánalmasabb, mint ahogy hitte.

Ugyanis, ahogy a férfi fejét újra és újra beledöngölte a padlóba, végiggondolta, hogy mit is érdemes ellopni innen.

Végül elengedte a vérző fejű betörőt. Rájött, hogy csak egy lúzer volt, aki a sivatagba ment megtölteni a kulacsát.

Az üres sörösüveg a földön landol. A laptop fénye visszatükröződik rajta, még ha csak egy pillanatra is, Sebastian Moran pedig épp halálosan unatkozik.

A nő térdei úgy remegnek, hogy alig tud megállni rajtuk. Pedig, ahogy letekint a több mint húszemeletnyi mélységbe, rájön, hogy még sosem volt szüksége ennyire a lábaira.

A tarkójához szorított pisztolyra egy verejtékcsepp gördül.

- Na? – A férfi élvezettel mosolyodik el, és a revolverrel újra megböki a nőt.

- Rohadék….- jön a válasz.

- Ugyan, eddig olyan jól megvoltunk egymással. - A férfi csibészesen kacsint egyet. - Muszáj ezt pont most tönkretenni?

A nő elmosolyodik. Végre sikerül megreguláznia a remegő lábait. Annyi vidámságot csempész a hangjába, amennyit csak talál az emlékei közt. Nem sokat.

- Foglalok helyet a Pokolban, jó?

Sikoly nélkül veti le magát a mélybe.

Címkék: A kitartott és a kitagadott, AU, mormor, sherlock