Művész



Első körben egy-egy zenét adtunk egymásnak, erre kellett írnunk a ficet.

Én ezt a zenét kaptam és őszintén megmondom, az óramutatók rohanása jutott eszembe róla :D

Szereplők: Donna Noble, Doktor, Donna nagypapája ( Wilfred Mott)


Életem legelső Doctor Who? fice, de nagyon élveztem írni :P Aki pedig nem ismeri a sorozatot, mindenképp nézzen bele, mert zseniális :) 









De a férfi csak rohan és Donna hiába nyúl utána, sem a kezét, sem a kabátja sarkát nem éri el, és ahogy elrugaszkodik, hogy megragadhassa, a földre zuhan. Az utolsó, amit lát, az egy pár eltűnő, fehér tornacipő, aminek talpa megcsikordul egy kavicson.

Donna ilyenkor mindig felébred, kibotorkál a fürdőszobába, megmossa az arcát, néha még a hálóingéből is kibújik, hogy lecserélje és lemegy a nappaliba. Az ablakhoz áll, felnéz az égre és hirtelen úgy érzi, elvesztett valami nagyon fontosat. 

De akármeddig áll is az ablaknál, nem tud rájönni, hogy mi csúszott ki a kezéből. Hogy mire kellett volna jobban vigyáznia. Csak az üresség marad és az álom apró, de annál élesebb töredékei. A kabát, a rohanás, a nyikorgó hang, ahogy a talp megcsúszik a kavicson. És  ü r e s s é g,  ami két másodperc között falja a világmindenséget.

Ezután lefekszik a nappali kanapéjára, beszívja a dohos magányillatot és félve elalszik. Az üresség elringatja.

- Jó reggelt, kicsim! Hogy aludtál? - Wilfred kérdése puszta udvariasság, i d ő h ú z á s  , mert azonnal meglátja az unokája szemei alatt húzódó fekete karikákat, amint belép a konyhába.
Donna kierőszakol magából egy mosolyt- ha valamihez, hát ehhez igazán ért- és visszafordul a teájához. Mangós-jázminos zöld tea finom illata tölti meg a levegőt
Donna jobb válláról kissé lecsúszott a hálóing
A kávéfőző nem működik
Az óra kattan egyet.
Wilfred meglepve pillant a konyhaszekrény fölé függesztett faliórára:
- Ez nemhogy nem működik?
Donna tesz egy kevés mézet a bögrébe. Kiskanállal keveri el a forró italban.
- Nem igazán tudom. - A hangja érdektelen. Ü r e s. - Lehet, hogy anya elvitte megjavíttatni, mert mondjuk rájött, hogy az órásmester milyen helyes.

Mindketten a másodpercmutató araszolását figyelik. Azt várják, hogy megálljon, de félnek is tőle. Mi lesz velük, ha megáll? Ha szembekerülnek az  ü r e s s é g g e l.

- Elmegyek felöltözni, nem akarok elkésni. - Donna beletúr a hajába, azt kívánja bárcsak állna valahogy, de magában azt mondja igazából mindegy. Senki se nézi. Ő nem fontos. Csak egy elenyésző pont az
ü r e s s é g  perifériáján.

A gőzölgő mangós- jázminos zöld teáját a konyhaasztalon hagyja. Wilfred szomorúan nézi az árva bögrét. Ugyanúgy ki fog hűlni a tea, mint minden reggel. Kivéve vasárnap. Donna akkor kávézik.

<................................................>

Donna egy ócska szennylap kérdőívét töltögeti.

Úgy érzi minden egyes pillanatot teljesen megél?

a, Igen, az életem teljesebb nem is lehetne.
b, Sajnos nem. Nem tudok így élni.
c, Nem is akarok megélni minden pillanatot.

A nő elegánsan rajzol egy macskafejet az a betű köré. A b egy békát kap, a c pedig kígyót, szájában almával. "Fenntarthatatlan ez az állapot"- tűnődik. Valahogy mostanában semmi sem izgatja.

Politika? Unalmas ismétlődése a történelemnek.
Szerelem? Kémiai reakciók őrülete, púp az ember hátán.
Barátok? Mikor váltak terhekké?

Kiegyenesedik és maga elé húz egy papírköteget. Gyakorlottan futja át, azonnal meglátja, hogy hol kell korrigálnia.

- Agnes, ideadnád a tűzőgépet? - Rutinos kérdések, rutinos mozdulatok, rutinos élet. És a rutin mögött húzódó  ü r e s s é g.  Fenntarthatatlan állapot. Mint egy megállt óra.

<................................................................................>

- Csak aztán nehogy ugyanúgy ott hagyjon, mint az előző!

Donna felhúzza az egyik szemöldökét és - ki tudja mióta először- őszintén felnevet a nagyapja aggódásán.

- Istenem, anyától tanultad ezt az örökös pesszimizmust?- Nagyot kortyol a mangós- jázminos teájából és elégedetten elmosolyodik. Tudja, hogy jól áll neki, ha mosolyog, és ma reggel még a haja is engedelmesen csavarodik. Kissé persze kócos, de ez csak kiemeli a nő mély tekintetét.

Donna felpillant az órára. A másodpercmutató valósággal rohan.

- Mennem kell, nem akarok elkésni, főleg nem így, hogy előléptettek. Ha nem csinálom meg a korrektúrát, áll az egész ügy! - Vidáman felpattan és az üres teásbögrét a mosogatóba teszi.

Wilfred hiába kémleli az unokája arcát- a karikáknak nyoma veszett.

- Ne várjatok a vacsorával, Charlieval eszek!

Donna mostanában nem álmodott semmit. Már nem akar a titokzatos férfi után rohanni, hogy megállítsa. Fenntarthatatlan állapot, ami fenntarthatóvá vált. Legalábbis úgy tűnik. Donna felejtett.

<...........................................................................................................................>

Donna elhomályosodó szemmel figyelte a férfialakot. Annak szomorkás, nosztalgikus mosolyát.

Semmi sem történt. Csak épp rászakadt az egész univerzum, ráncos keze megremegett és az ü r e s s é g   nyomtalanul eltűnt. Az univerzum végtelensége elnyomta, majd kiszakította, mert bár az üresség lassan ölt, Donna gyorsan halt. A tudás végezni készült vele.

- Donna Noble. A világegyetem legfontosabb teremtménye.

A Doktor lágyan mosolyogva csúsztatja kezét az idős hölgy nyitott tenyerébe. Lüktet a forróságtól. A tűztől. Az állandó rohanástól.

Donna visszamosolyog rá. Annyi futás után a Doktor eljött hozzá, hogy végre megálljon, mégha csak egy pillanatra is. Mert neki nem kell a két másodperc között pusztító ürességtől tartania. Őt nem próbálják elpusztítani a vasfogak.

A falióra másodperc mutatója lassan araszol arrébb.

<.......................................................................................................................................................................................................................................................................>

Címkék: Doctor Who?, DW challenge