I'll live to see another day // 2013. augusztus 12., hétfő9 Komment
|
5:31
|
 Addig jó, amíg nem tudjátok, hogy hányszor kezdtem bele ebbe a ficbe és hányszor tettem félre, hogy majd... Még mindig nincs igazán kész. Talán majd egyszer újra előveszem. Addig is... Ajánlott zene (más is zokog, ha meghallja? O.o) Ha pedig unjátok, akkor hallgassatok bele ebbe is :) (mert ez is illik rá :3) Szereplők: Sebastian Moran, John Watson
Summary: Mindenki másképp dolgozza fel, ha elveszt egy bajtársat.
Vannak, akikre nem gondolnak.
Pedig a háborút ők vívják.
A végén Sir Arthur Conan Doyle Üres ház című novellájára utaltam.... tudom, gázul. :P
I'll live to see another day
Sebastian Moran nem igazán tudta mit utál jobban: a puccos éttermeket, ahol a kaja ehetetlen (és nem mellesleg szabályosan flörtöl veled) vagy az olyan olcsó lebujokat, amik egy jól szituált étterem látszatát akarják kelteni. Végül arra jutott, hogy az utóbbit inkább részesíti előnyben, lévén, hogy már jó pár napja egy ilyen helyen vacsorázott.
Mindig nagy adagot kért (ha néha belemarkolt az egyértelműen meleg pincér fenekébe, még kapott is) gy előkelő nagyságú üveg alkohollal kerítve. Mire végzett a vacsorájával, az üveg is kiürült és még a pincér flörtölése se tűnt olyan szánalmasnak a kellemes részegség fátyla mögül.
Ezen az estén se volt másképp: az üveg szárazabb nem is lehetett volna, Sebastian pedig csak másodjára tudott rágyújtani. Valahonnan dübörgő zene szűrődött be, a bérgyilkos pedig elkezdte ütni a ritmust anélkül, hogy észrevette volna. Két szippantás után jutott csak el a tudatáig, hogy mi kúszott be a fülébe.
Feel the city breakin and everybody shakin
And were stayin' alive, stayin' alive
Az ökle véletlenül az asztalra zuhant, a cigaretta pedig anélkül parázslott tovább, hogy bárki is kiélvezte volna.
Valahonnan - talán egy másik dimenzióból- egy olcsó nőcske tűnt elő, gyanúsan magas tűsarkúban és olyan miniszoknyában, ami többet mutatott, mint amit elfedett. Ha az öltözködése és agyonhasznált testének fullasztó illata nem árulta volna el a hivatását, kihívó csípőriszálása, amivel a férfi asztalát kerülgette, mint egy puma az áldozatát, mindennél ékesebben beszélt.
- Hello, szivi! Egy ilyen dögös pasi miért itt tölti az éjszakáit?- kérdezte, minden egyes szavával keserű bódítást öklendezve fel. A teljesebb hatás kedvéért félig felült az asztalra és nagyvonalúan úgy tett, mintha nem venné észre szoknyája csintalan feljebb araszolását.
Sebastian lustán nézett fel és mérte végig a nőt. Felnyomott melleit, duzzogó száját, erősen túlhúzott szemeit.
- Talán zavarok?- kérdezett vissza ördögi mosollyal az arcán.
A nő viszonozta azt és láthatóan kellemes meglepetésként érte, hogy a férfi belement a játékba.
- Dehogyis, sőt! - kacsintott- Baromi dögös vagy, ugye tudod? Nem kérsz egy jó nőt?
Sebastian olyan ártatlan arccal nézett rá, amennyire csak a bérgyilkos melójából tellett.
- Dehogynem. Tudsz ajánlani egyet?
A kacér mosoly úgy fagyott rá a nőcske sminkkel tönkretett arcára, hogy a vonásai egy pillanatig össze-vissza ugrándoztak. Szó sem volt már flörtölésről, a szoknya is lejjebb került, egy egyszerű üzlet kerekedett az évődésből.
- Kellek vagy nem?
Sebastian hirtelen átnézett a nőn. A felületes szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a nyakát vizslatja elszántan, de a szemei olyan sötétbe fulladtak, mintha a lélek elhagyta volna a testet.
Ez az illúzió azonban szinte azonnal szertefoszlott. A férfi végre észrevette, hogy a cigaretta feleslegesen parázslik az ujjai között és elnyomta.
A dal foszlányai ismét besurrantak a terembe.
Life goin' nowhere, somebody help me,
Somebody help me, yeah
- Gyere, te büdös szajha... Alkoholgőzt csuklott fel. ~~~ - Még egyet!- John Watson csuklással kísérve emelte fel tétován imbolygó kezét. A pultos vetett rá egy közönyös oldalpillantást, mielőtt pohár helyett egy színültig telt üveget tett elé. John végigsimított az arcán, egy cseppnyi hideget remélve; istentelenül melege volt. A várt hűvösség helyett azonban csak a kezén megtelepedett verejtékcseppek érték a bőrét. Bizonytalanul nyúlt az üveg után. - Csúnya szakítás? Beletelt egy kis időbe, mire eljutott az agyáig, hogy a kérdést neki címezte a ki tudja mióta mellette ülő nő. Az alkohol visszaszorította a Johnban lakozó angol úriembert; leplezetlenül bámulta meg a szőke hajú, kissé lebiggyesztett ajkú színjózan hölgyet, aki nemhogy nem jött zavarba a mustrától, kacér tekintetével még bátorította is a férfit. Az egykori katonaorvos visszafordult az üveghez. Az legalább nem várt el tőle semmi mást, csak hogy szó nélkül benyakalja az erős italt, amit rejtegetett. " Csúnya szakítás?" Sherlock elbúcsúzik. Sherlock zuhan. Ő pedig a köré sereglett tömegtől nem fér hozzá. Nagyot nyelt. - A lehető legcsúnyább...- motyogta. A nő halkan, részvét nélkül nevetett fel. - Tudja, utálom azokat a férfiakat, akik az üvegben keresik a megváltást. - Én nem a megváltást keresem. - Akkor? - Csak iszok, mindenféle hátsó szándék nélkül. - Férfiak- kacagott a nő. Johnon kellemes borzongás futott végig ezt hallva és hirtelen megértette, hogy mit is jelent a "csilingelő nevetés" kifejezés. Egy nő életteli vidámságát, amitől az ember úgy érzi, a lehető legjobb helyen van. - Mary Morstan, örvendek! - John Watson- fogadta el a férfi a felé nyújtott kezet. Ahogy tenyerébe zárta és végigsimított a halványbarna bőrön, akaratlanul is Sherlock jutott eszébe. Ha itt lenne, hadarva mondaná el az életét, pusztán a kezére pillantva, gúnyos félmosollyal díjazva a meglepetést és...
De nincs itt.
- Nem akar inkább enni valamit ennyi ital után?
John tétován pillantott a pultra. Valahonnan zene lopózott a közelébe, keserűen ismerős dallamot és szöveget ráncigálva maga mellett.
Well, you can tell by the way I use my walk I'm a woman's man, no time to talk
Csak ekkor tudatosult benne, hogy az üveg nyakára kulcsolódott ujjai elfehérednek a kifejtett erőtől.
Mary csalhatatlan női ösztönével megérezte a beállt változást, a férfi ajkának dühös megremegését is észrevette, de nem tette szóvá. Jelenleg elég volt neki, hogy John ügyetlenül feltápászkodik a bárszékről és kissé kótyagos arccal rámosolyog.
- Éhen halok, meghívhatom?
~~~
A fullasztó sötétbe csak a kint pislákoló utcai lámpa kevert egy kis világosságot. Épp csak annyit, hogy az apró szobába belépő nő és férfi tisztán kivehesse az óriási rendetlenség káoszba fulladt körvonalait.
- Ejha, szivi, te aztán nem vagy az a rendes fajta- állapította meg a prostituált, és visszataszítón röhögve hozzátette- Azért remélem legalább engem rendesen kifizetsz.
Sebastian két lépéssel átszelte a szobát és szélesre tárta az ablakot. A lehűlt éjszakai levegő kegyetlenül vágta az arcába a fojtogató csatornaszagot és az emberek szemetén élő patkányok neszezésének hangját.
- Nyugi, én mindig rendesen fizetek.
A nőnek sikítani sem volt ideje. A hangtompítós pisztolyból felöklendezett golyó olyan gyorsan fúródott a testébe, átdöfve a szívét, hogy talán nem is szenvedett. Annak viszont örülhetett, hogy nem kellett látnia magát, ahogy elterül a koszos padlón. Szánalmasan festett.
Sebastian az ablakpárkányra tette a pisztolyt és unottan rágyújtott. Hosszú ujjai között tartva az égő cigarettát, sétált a jobb napokat is látott örömlányhoz és cipője orrával undorodva lökte meg az élettelen hústömeget.
Lehet, hogy ezért nincsenek barátaim?
Tényleg azt hitte, hogy lefekszik egy ilyen olcsó ribanccal? Az étteremben még igen. Eldöntötte, hogy kell neki és egy éjszakára jó lesz. Abban viszont nem volt biztos, hogy az idevezető út felénél vagy háromnegyedénél másította meg az elhatározását. Elkezdett viszketni a tenyere és rájött, hogy megőrül, ha nem lőheti le ezt a libát.
Szívott még egy utolsót a cigijéből, majd elnyomta a holttest vállán.
Valahol az utca végénél, két rekedt hangú részeg ordított teli torokból.
You know, it's all right, it's ok,
I'll live to see another day...
A dallam néha-néha megingott, akár az ittas énekesek, de még így is felismerhető maradt.
A bérgyilkos ismét az ablaknál termett és vetett egy lekezelő pillantást a pislogó utcai lámpára, mintha az tehetne mindenről. Hiába, ezt a kerületet elhanyagolták, magasról tettek rá, hogy az egyetlen utcai fényforrás is haldoklik.
Katt. Sebastian kissé oldalra fordulva célozta be a lámpát. - Remélem épp a Pokolban rohadsz, hülye köcsög! Lőtt. Aztán nem maradt más, csak a sűrű, fekete éjszaka. ~~~ Mrs. Hudson elé megdöbbentő látvány tárult, ahogy ásítozva nyitotta ki az ajtót. John Watson alig állva a lábán ( fátyolos tekintete több, mint egyértelműen hirdette, hogy az alkoholtól) egy fiatal nőre támaszkodva toporgott a járdán, figyelmesen vizsgálgatva annak repedéseit. - Elnézést, de nincs meg a kulcsa- fordult Mary bocsánatkérőn az idős hölgy felé- Vacsorázni indultunk, de kiderült, hogy részegebb, mint hittem. Úgyhogy inkább hazahoztam. - Jaj, kedvesem, igazán köszönöm, hozza be és fektesse le a heverőre! Mrs. Hudson készségesen félreállt, ahogy Mary valósággal bevonszolta Johnt a lakásba. A heverőig azonban már nem jutottak el, a férfi ugyanis megmakacsolta magát és az orra alatt mormogva valamit a fáradtságról, a lépcső aljánál nekitámasztotta a hátát a falnak, lehuppant a földre és pár másodperc múlva már aludt is. Bár bosszúsan összevonta a szemöldökét, Mary tekintete kislányosan nevetett. Mrs. Hudson mosolyogva megvonta a vállát, ezzel belátva, hogy nincs mit tenni és finoman megérintette Mary csupasz karját. - Jöjjön, igyon egy csésze teát, mielőtt elmegy. - Köszönöm, de inkább hazamegyek. Ez egy elég elfuserált este lett. Mindegy, legalább ő hazajutott. Mrs. Hudson gyengéd pillantást vetett az alvó férfira, majd a korai időponthoz képest figyelemreméltó éberséggel fordult ismét a nő felé. - Tudja, kedvesem, ha egész precízek akarunk lenni, ő már nem lakik itt. Több, mint egy hónapja elköltözött. Mary szemei nagyra nyíltak a meglepetéstől. - De ő mondta nekem a címet. Megkérdeztem, hogy hol lakik, ő meg "a cím Baker Street 221/B", éppen ezekkel a szavakkal. Azt hittem... Az idős hölgy sietett megnyugtatni: - Semmi baj, nyugodtan itt töltheti az éjszakát. Költözhet bárhová, akkor is itt van a legjobb helyen. Az ajtó előtt, szinte a semmiből felbukkanva, két részeg sétált el, teli torokból énekelve.
Well now, I get low and I get high,
And if I can't get either, I really try
A fal mellett alvó John, mintha megremegett volna.
~~~
Sebastian Moran unottan nézte végig a kenyereket. Valósággal sugárzott róla, hogy teljesen feleslegesnek tartja a széles választékot ( hiszen ez csak egy kibaszott kenyér!) és csak azért nem lövi szét az egész boltot, mert ijesztően fáradt.
Kedvetlenül felmordult és kenyér nélkül araszolt arrébb, egyenesen a sörökhöz. Válogatás nélkül pakolta kosarába a különböző márkájúakat, egyiket a másik után. Sikerült is bezsebelnie egy megrovó pillantást a mellette elhaladó, gömbölyödő hasú nőtől. Gorombán bámult vissza rá.
Amikor elégnek, vagy legalábbis egyelőre elegendőnek ítélte a felhalmozott sörkészletet, némileg jobb hangulatban tért át a sajtokhoz.
Később nem tudta megmondani, hogy a nő csilingelő nevetésére vagy a férfi ismerős, kissé fásult hangjára figyelt fel. Igazából mindegy is volt.
John Watson és egy magas, szőke nő álltak pár lépésre tőle. Iskolapéldái voltak egy olyan kiegyensúlyozott párnak, akiknek már csak egy apró lökés kell az oltárig, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Talán csak a férfi furcsa, darabos mozgása rítt ki ebből az idillből, és kissé görnyedt testtartása, mintha valami nehezet cipelne a hátán.
Sebastian akaratlanul is szánalommal vegyített rokonszenvet érzett John Watson iránt. Ahogy egyik katona felismeri a másik katonát, ahogy egyik gyászoló kiszagolja a másik gyászolót, úgy kapcsolódott össze hirtelen a tekintetük. Csak egyetlen pillanatig tartott az egész, de elemi erővel robbant. John Watson kitapintotta a bérgyilkos és közte rejlő rokonságot, anélkül, hogy ez igazából tudatosult volna benne. Fogalma sem volt róla kivel néz farkasszemet, csak a megfáradt katonát látta a sajtoknál szobrozó gyilkosban. Sebastian kurtán bólintott, mielőtt minden figyelmét egy zöld, wasabis sajtra összpontosította volna. Ezt nem tanítják a seregben, mi? Hogy milyen elveszíteni egy bajtársat háború nélkül, egy kicsinyes harc miatt, ha nem a hazádért kockáztatod az életed, hanem a bajtársadért, aki halállal fizet neked. Sejtetted volna, amikor katonák voltunk, hogy így végezzük? A sörök között nézelődő egyik férfinak hirtelen megcsörrent a telefonja.
Get the wings off heaven on my shoes,
I'm a dancin' man and I just can't lose
- Na mi van? Mondjad- szólt bele közönyösen.
Sebastian John Watson felé pillantott. Találkozott a tekintetük, és meglátták egymás szemében a remegést.
Ki tudja? John Watson talán akkor és ott megsejtett valamit.
~~~ John Watson hitetlenkedve bámulta az ismerős vonásokat. Szinte semmi sem változott. Csak a szemekben lett egy leheletnyivel több az elcsökevényesedett magány. Még a haja is ugyanúgy állt. A göndör tincsek egymást ölelték vagy épp taposták le. - Sherlock? - Az egykori katonaorvos meglepve vette észre, hogy kiszáradt a torka. A detektív fölényesen mosolyodott el: - Moriartynak abban igaza volt, hogy csak életben maradni, unalmas. De meghalni még unalmasabb. ~~~ Sebastian Moran sosem volt beszédes fajta, locsogó ember. Ha beszélt, csak a muszájra szorítkozott, de ezt nem hagyhatta szó nélkül. - Hogy a kurva életbe... Érezte, hogy megremeg az ajka, ami akkor sem mozdult meg, amikor a Tigris vérszomjasan rontott rá, hogy darabokra tépje. Most pedig kontrollálhatatlanul remegett. A puska beleizzadt a markába. Napok óta John Watsonnal kelt és feküdt, minden egyes mozdulatát éberen figyelve. Megsejtette, hogy valami jön. Valami nagy, ami már rég túlnőtt mindannyiukon. Amikor Moriarty bandájának tagjai egymás után tűntek el a süllyesztőben, több, mint egyértelmű volt, hogy valaki bosszúhadjáratot indított. A bérgyilkos megérezte, hogy a volt katonaorvos áll mindennek a középpontjában. Így rendíthetetlen nyugalommal figyelte, gyakorlatilag együtt élt vele. Akkor vett levegőt, amikor ő és akkor aludt, amikor ő, makacsul ráállítva a puskát a férfi fejére. Most pedig felbukkant a várt katasztrófa, de nem mint megalázott ellenség, hanem, mint győztes hadvezér. Moran úgy érezte hánynia kell, muszáj felöklendeznie valamit. A reggelijét, a teáját, a szívét vagy a lelkét, kibaszottul mindegy, csak hadd hányja ki és vessen véget ennek. Zseni volt a zsenik között is. Meg volt róla győződve, hogy nyert. De vesztett. Ez az utolsó köcsög, rohadék, seggfej elvesztette élete játszmáját. - Remélem látod- motyogta a mesterlövész- Remélem látod, hogy a semmiért döglöttél meg. Basszus. Olyan erősen szorította a puskát, hogy belefájdult a keze. Csak szorította, egyre erősebben és erősebben és mintha valahonnan nevetést hallott volna. Amikor besötétedett helyet váltott; árnyékként suhant át a 221/B- vel szemközti, üres lakásba. Ahogy az ablakhoz lépett, szakértő szemmel mérte fel a lőtávolságot és gúnyos mosollyal adózott a behúzott függöny mögött kirajzolódó férfisziluett előtt. - Egyszerű lesz, mint a vurstliban- morogta, ismét beállítva a puskáját. Bosszúsan fedezte fel, hogy mostanában egyre többet beszél magában. Ahogy megérezte a ravasz nyugtató hűvösségét, felötlött benne egy zavaró gondolat.
Én most bosszút állok?
Megtorpant.
Nem. Csak élek. Életben maradok, ahogy mindig.
A tőle megszokott precizitással fogta be a célpontot: a függöny mögötti alakot.
"- Helló, Tigris, jó fiú voltál, amíg apuci nem volt itthon?"- ezt kérdezné. És kuncogna. Aztán lepöccintene egy porszemet a vadonatúj öltönyéről és fölényeskedne, mint mindig.
Ha a detektív visszajött, miért nem jöttél vissza te is?
Sebastian Moran sosem hitt az élet igazságosságában, csak egyetlen dologban: a fegyverében.
Még szerencse, hogy benned nem hittem. Mert akkor ez most kibaszottul fájna.
A bérgyilkos egy leheletnyit feljebb emelte a puskát, hogy pont a fejet találja el. Rájött, hogy ez most kibaszottul fáj.
Mégis mi a büdös francot csinálok?
Moriarty táncol a csengőhangjára. Egy maffia tag hívja, aki az életéért akar könyörögni, de Moriarty csak táncol. És dúdol, különösen megnyomva a kedvenc sorait.
And now it's all right, it's ok
And you may look the other way
Sosem volt normális.
Sebastian Moran céloz és lő. Rájön, hogy hibázott.
Amikor a revolver hátulról nekinyomódik a nyakának, egy eszméletlenül rövid, kábító pillanatig azt hiszi, Moriarty az.
Ezt nem tanítják a seregben, mi? Hogy milyen elveszíteni egy bajtársat háború nélkül és milyen háborút szítani, hogy soha többé ne veszítsd el?
És milyen megölni az elveidet és a jövődet egy őrültért.
Whether you're a brother or whether you're a mother
You're stayin' alive, stayin' alive
Feel the city breakin and everybody shakin
And were stayin' alive, stayin' alive
Ah, ha, ha, ha, stayin' alive, stayin' alive
Ah, ha, ha, ha, stayin' alive
Címkék: sherlock |
Older entries 