Művész

Ez így nagyon nem volt betervezve. *insert nyomdafestéket nem tűrő káromkodás* 

Sajnálom. 

Zene

Amikor lent voltam a Földön, betértem egy bárba. Csak egy percre, hogy közelebbről megnézzem milyen italba fulladni. Ott tanultam meg, hogyha elárulnak, csavard fel a hangerőt, döntsd magadba a világmindenséget és süllyedj, úgy, hogy valakinek utánad kelljen nyúlnia. 

A probléma, hogy csak reménykedsz abban, hogy valaki utánad nyúl. Biztos sosem lehetsz benne.

- Nagyon elszánt lehetsz, ha hozzám jössz segítségért. 

Milyen könnyű belenézni a szemeidbe azok után, amit tettem. A lábaimmal ütöm egy régi dal ritmusát, amire még akkor táncoltunk, amikor nem tudtuk ki lesz a király. Tudod, sose akartam a trónt. Uralkodni persze szívesen uralkodtam volna.

- Csak benned bízhatok. Azért jöttem ide, mert szükségem van rád.

Rád nézek. Nem úgy tűnik, mintha hazudnál. Nem tudsz hazudni, sosem tudtál, a becsületességed az átok, amit hordasz. 

- Tudod kicsoda Lucifer?

- Nem ezért jöttem ide. Segítened kell!

Kell, kell, kell. Mikor szoksz le végre erről a szóról? 

Látványosan felsóhajtok, hogy biztos eljusson az agyadig mit gondolok rólad és az idevezető szándékodról. 

A bárban láttam egy fiút, aki egy üveg whisky mellett ült és ezüstszínű cseppek csorogtak végig az arcán. Nem sírt, csak magára öntött valamit, aztán teli torokból ordította a dalt, ami betöltötte a helyiséget. 

Úgy ordított, mintha a szánalmas kis élete függne tőle, és egyre csak döntötte magába az italt.

- Angyalnak született, de lebukott. Igazi lúzer, nem? A neve fényhozót jelent. - Érzem, hogy elmosolyodok- cirkuszba való, rozsdás mosoly ez, de mégiscsak mosoly- és kitapintom a levegőt, ami megtelik Thor aggódásával. Nem működik a forgatókönyv, amit kitervelt a látogatásra. - Mindig is szerettem a finom iróniát. Ördögi, gonosz alak. Isten ellentéte, de mégsem egészen. Nem érhet fel hozzá. Szembeszáll a saját alkotójával ...

- Loki!

Zavartalanul folytatom.

- Nem ostoba? Nekimegy a szarvaival annak, aki puszta porból létrehozta, aki hatalmat adott neki, megpróbálja legyőzni, de elbukik. Hogy aztán létrehozza a saját birodalmát.

- Loki, egyezséget ajánlok.

Az a vicces az én drága testvéremben, hogy hiányzik belőle, ami egy nagy királyhoz kell. 

Bölcsesség? A söröskorsó alján keresi, de ezidáig csak elcsépelt frázisokat talált, amiket részegen ordít a világba.

- Drága bátyám.

Megkeményednek a vonásai az idegenül egyszersmind nosztalgikusan hangzó szó hallatára. Hányszor szólítottam így? Magam sem tudom. Akkor még nem jelentett semmit ez a két szó. Rutinba simult ostoba szócséplés volt. És mivé vált?

- Miből gondolod, hogy segítek neked?

- Mert kapsz cserébe valamit.

- Tőled nem kell semmi.

Mi ez a hirtelen déjá-vu érzés? Hol történt ez meg? Hát persze, a szavaimat rángató dac ismerős fiatalabb éveimből. A "csakazértis" elv.

- Itt akarod leélni a hátralévő életedet? Bezárva? 

- Ennek a bezártságnak az a nagy előnye, hogy egy fal választ el tőled.

Zavarban van. Talán még mindig szeretné visszahozni a múltat. Félrenéz, a fal egyik repedését fürkészi, húzza az időt és szinte hallom, hogy forognak az agyában a filmszalagok. 

Igazából sosem értettem a fogaskerekes hasonlatot, mert Thorra értelmezve semmi értelme. Ő csak végigpörgeti magában a belevert megoldás opciók listáját, kiválaszt egyet és azt használja. Önálló ötlet?

- Nem kezdhetnénk mindent újra? - Végre méltóztatik rám nézni.

Vajon ezt a kérdést honnan vette? Mert hogy nem ő találta ki, az teljesen biztos.

- Mit adnál cserébe, ha segítenék?

Megrándul a szája, egyértelműen nincs ínyére, amit mondani fog. Jól ismerem. Amikor kisgyerekként háborúsdit játszottunk és én álltam nyerésre, ugyanígy vonaglott meg a szája. Apuci elkényeztetett kicsi fia, anyuci szeme fénye, aki nem szokott hozzá ahhoz, hogy veszít. 

Mondjuk ki igen? Elég sokszor tapasztaltam már meg a kudarcot, de elfogadni egyszer sem tudtam. Maradt az a nyomorult forró gombóc a gyomromban.

 Valami megváltozott benne, de igazából nem érdekel mi. Biztos a nő tette. Csak hajrá, szivi! Ezzel a csökönyös szamárral úgyse boldogulsz.Mielőtt észbe kapnál nem leszel több egy ágyasnál, aki egy nap arra ébred, hogy nem elég jó. Sok időt megspórolhatnál magadnak, ha ez most tudatosulna a pici fejecskédben.

- A szabadság elég jó neked?

- A nő? - kérdezek vissza.

- Őt nem kapod meg.- Ökölbe szorul a keze és csikorgatja a fogait. Tipikus reakció egy idiótától.

- Nem is kell. - Most kivételesen nem hazudok.- Mit tett veled?

- Kell a szabadság vagy nem?

Nem tudom miért erőlködök. Miért erőlködtem eddig? Ha az élet hozzád vág egy idiótát, nyírd ki, amíg még van rá lehetőséged. Komolyan. Ezt kellene tanítani az iskolákban. 

- Nem kell.

Szóval ott volt az a fiú, aki talán élete legelső szakításán volt túl és egyre csak ivott meg ordított. Kegyetlenül hangosan. Én meg csak álltam és arra gondoltam: "tényleg ezeket akarom leigázni?"

Komolyan ott tartottam, hogy megfordulok és hazamegyek, mintha mi sem történt volna. Az egész annyira bagatellnek tűnt. Aztán felégettem fél New Yorkot, de az már más lapra tartozik.

Thor eléggé meglepődik. Pedig valószínűleg remek tervnek tartotta, amit a nővel együtt kiötlöttek. Lengessük  meg előtte a szabadságot, hogy futkározhat a réten és nyugodtan gyilkolászhat egy A- kategóriás háborúban, és biztos rettentő boldog lesz és a nyakunkba ugrik és rájön, hogy az élet TÖKÉLETES. Így, csupa nagybetűvel, virágokkal telehintve.

- Akkor mit akarsz?

Vészforgatókönyv. Tapogatózzunk és ígérjük oda a Valhallát, hogy aztán túljárjunk a cselszövés istenének eszén és a háta mögött a markunkba nevethessünk. Drága bátyám.

- Azt akarom, hogy égjen a Föld.

Most hazudok. Azt akarom, hogy felégethessem a Földet. Nem a végeredmény, hanem az odavezető, élvezetes út számít, de Thor ezt sosem értené meg. Mégis mikor értett meg bármit, amit tettem? Azt sem tudja hogyan fogok levegőt venni. Megveregethetném a vállam, de töredelmesen bevallom, ez nem az én érdemem. Odin egyetlen fia egyszerűen csak egy kötözni való bolond.

A lábaimmal tovább ütöm a ritmust. Biztos vagyok benne, hogy Thor hallja és felismeri, és fáj neki, de átkozottul. Hm, talán én leszek az, aki belülről pusztítja el? Belehal a lelkiismeret furdalásba. Nem eredeti, de a mai világban nem várhatunk túl sokat. Elvégre, könyörgöm, mégiscsak Thorról van szó.

- Azt akarom, hogy égjen a Föld- ismétlem meg. Szörnyen színpadiasan hangzik, egy pillanatra undorodom magamtól.

- Ezt nem engedhetem meg- válaszolja komoly arccal. Talán titokban edzi az arcvonásait a tükör előtt? Vagy mindig ilyen fölényesen pimasz volt?

- Akkor nem segítek. 

Kimondhatatlanul jó érzés fölékerekedni. 

Amikor kisgyerekek voltunk, Thort egyszer megbüntették, mert ellopott valamit. Már nem is emlékszem mit, minden bizonnyal valami apró csecsebecsét, aminek "óriási az eszmei értéke". Odin iszonyatosan dühös lett és az én drága bátyám nem kapott vacsorát. A szobájában gubbasztott, míg mi a gazdagon megterített asztalnál ültünk. Egy pillanatig - csak egy pillanatig, becsszó (nem mintha nálam sokat jelentene)- élveztem a helyzetet. Eljátszadoztam a gondolattal: Odin asztalhoz ül a családjával. A feleségével, akinek aranyhaja túlragyogja a Napot, és az egyetlen fiával, Lokival, aki egy nap király lesz. 

Persze az ilyen illúziók sorsa, hogy darabokra törjenek. 

Egyikük se nézett rám, mintha bűntudatuk lenne, amiért egy asztalnál eszünk és én hirtelen megláttam, hogy az "anyám" haja már rég elvesztette egykori ragyogását. Elvettem egy almát a tálból, és valamit motyogva arról, hogy fáradt vagyok, ott hagytam őket. Csak így. Szemtelenül. Igazából már hozzászoktak. Vagy eleve nem érdekelte őket.

Meg sem álltam Thor szobájáig. Az ágyán kucorgott, dühös volt az egész világra. Én meg odaléptem hozzá, letettem mellé az almát, és szótlanul kimentem.

Nem értette. Egyszerű kedvességnek könyvelte el, pedig mennyivel több volt annál! Bosszú. Megalázás.

Kényelmesen nekidőlök a börtön falának és megengedek magamnak még egy mosolyt. Thor meg csak néz rám, és én már-már perverz élvezettel várom, hogy kinyissa a száját és belekezdjen valamelyik dicshimnuszába a testvéri szeretetről.

- Gyerünk. Hol késik? Nem akarsz mondani valamit?- kérdezek rá elégedetten vigyorogva. Kevés dolog okoz olyan jó érzést, mint gúnnyal köpködni valakit, miközben tudod, hogy győzni fogsz. Ilyen a természetem, mit tehetnék?

Thor megrázza a fejét (lemondó? csalódott? nem.) És közelebb lép a börtönömhöz. A köpenye alól előhúz egy almát. Elfelejtem hogyan kell gúnyba dermedt maszkot pingálni az arcomra. Leteszi a földre. Elindul kifelé, és ahogy a hosszú köpeny meglebben, a csizmája meg a földhöz ütődik, kísértetiesen hasonlít egy királyra.

Itt hagy. Én meg nem tudok mást tenni, mint bámulni azt a nyomorult almát, mintha bármelyik pillanatban kiugorhatna belőle valami.

Fölém kerekedett.

A probléma, hogy csak reménykedsz abban, hogy valaki utánad nyúl. Biztos sosem lehetsz benne.

Ordítok. Olyan hangosan, ahogy csak tudok.

Szóval ott volt az a fiú, aki talán élete legelső szakításán volt túl és egyre csak ivott meg ordított. Kegyetlenül hangosan. Én meg csak álltam és arra gondoltam: "tényleg ezeket akarom leigázni?"

Különbnek hittem magam.

Még soha nem tévedtem ekkorát.