Hannibal
Hannibal & Alana & Will, khm Hannigram khm
Nem. NEM. Mondom, nem!
Khm.
"Maga nem érti"
"Fogalma sincs róla.
"Nem akarja érteni."
"Sosem fogja érteni."
" Sosem fogom érteni."
" De maga sem."
" Most pedig csitt."
" Eleget érleltem már az őrületét, kellemes, kétségbeesett bukét kapott. Megkóstolhatom?"
" A magáé. Önnek van egyedül joga felinni az utolsó cseppig."
"És Alana?"
" Ő a sört szereti."
Alana egy megfáradt anya gondoskodásával simít végig az alvó Will fején. Arrébb söpör néhány barna tincset, amik hozzáizzadtak a homlokához. A tenyere épp csak egy másodperccel tovább időz a férfi arcán. A bőrük sápadtsága egybeolvad.
Egy könnycsepp landol a férfi szeme mellett. A nő habozva ugyan, de az ujjával letörli és rásimítja a szempilláira. Így olyan, mintha sírna.
Jézus sírt a keresztre feszítéskor? Nem tudni. De az egyik bűnöző mellette sírt. Állítólag. Lehet, hogy senki sem ejtett egyetlen könnycseppet sem Márián kívül.
Alana megpróbál felállni, először kis híján összecsuklik. Meg kell kapaszkodnia az alvó Willben, hogy ne rogyjon a földre. A cipői a sarokba rúgva, nem kell egyensúlyoznia a magas tűsarkakon, mégsem tud megállni a lábán. Keserűen elmosolyodik.
Átlép néhány üres gyógyszeres dobozt és elővesz egy sört a hűtőből. A homlokához teszi és lassan, egészen lassan a földre fekve, kiélvezi a megváltás illatú hűvösség minden egyes cseppjét.
Mikor fajult idáig? Vagy a kezdetektől fogva ilyen volt?
Felnyitja a sört és nagyot kortyol belőle. Az ital fele a nyakán csorog végig, bekúszva a blúza alá. A konyhaszekrényhez araszol, sorra nyitogatja a fiókokat, míg meg nem találja, amit keres. A fehér, kínzóan fehér, fehér, mint a semmi, ami állítólag köztünk van, pedig mennyivel de mennyivel több annál, doboz gyógyszer tetejét könnyedén le lehet pattintani. A tenyerébe ráz kettőt, ugyanabba, amivel korábban Will arcát simogatta, majd lenyeli.
Mi lesz a világgal, ha mindent lenyelünk? Lenyeljük a megbánást, az őrületet, a semmit és egymást. A falánkság a legnagyobb bűn, mert sosincs vége
Csengetnek. Nem, nem is, csak kopognak, csak Alana képzelte a csengetést. Ő is megőrült talán? Nem. NEM
NEM NEM NEM
Mária épeszű maradt, amikor látta a fia elkerülhetetlen végzetének beteljesülését?
Forog a kulcs a zárban, Hannibal lép be. Elegáns, mint mindig, az öltönyének távolságtartás és karamella illata van, a nyakkendője fekete.
Hát persze, hogy saját kulcsa van. Miért is ne lenne? Miért akarom kilökni innen, miért akarom felkapni a konyhakést és..... Miért van itt?
Nem mond semmit, csak odasétál a férfihoz és a csuklójára illeszti a mutatóujját. Elmosolyodik.
- Alana, haza kellene mennie. Aludjon, pihenje ki magát. Én majd felváltom.
Nem néz a nőre, nem látja, hogy a szemei gyűlölködve összehúzódnak.
Nem érdemes harcolni. Mária vajon harcolt a fia sorsa ellen? Ordított Istennel?
- Kérem vigyázzon rá. - Alana felveszi a táskáját a vállára, a kabátját leakasztja a fogasról és belebújik a cipőjébe. Eszébe jut, hogy talán fel kellene tennie egy kevés rúzst, hogy amikor megcsókolja Willt, maradjon nyoma. Hogy amikor a férfi felébred és belenéz a tükörbe, észrevegye a szétkenődött, halvány rúzsnyomot.
De Hannibal figyeli, ezért inkább nem tesz semmi olyat, amit a végletekig hideg és racionális férfi lenézne. Bólint ebben a bólintásban minden benne van, a lemondás, a sajnálat, a mindenség, ami ott húzódott kettejük között, vet még egy pillantást az alvó férfira és kimegy. Halkan csukja be maga után az ajtót. Senkit sem akar felébreszteni.
Sem Willt. Sem Istent. Sem a kötelességtudatot.
- Elment- jelenti ki Hannibal és a fekvő férfi mellé lép, akinek már nyitva vannak a szemei. Némán tűri, hogy a pszichiáter mellé ereszkedjen a kanapéra és a homlokát az övéhez illessze.
Két hasonló elme. Két ugyanolyan elme. Két őrült elme.
- Egy nyugtató sem hatott.
- Tudom.
- Hiába vettem be egyre többet és többet, csak rosszabbul lettem.
- Tudom.
- Adjon valami erősebbet.
Hannibal ráhajol a férfi ajkaira a sajátjaival. Nem csókolja meg, csak a szakadék peremére tolja, de nem löki meg. Még nem.
Will belemarkol a pszichiáter hátán feszülő ingbe, nem érdekli, hogy milyen drága volt, a boldogsága drágább. Olyan sokba kerül, hogy a világ összes őrületével sem lehetne kifizetni.
-Taszítson le.
Jézus neheztelt valaha is Istenre? Isten neheztelt valaha Jézusra? Mária neheztelt rájuk?
- Nem.
- Végig akarom zuhanni a Pokol összes bugyrát.
- Nem vette még észre? Most is éppen azt teszi.
Engedi, hogy Will szorosan magához ölelje, fejét a vállába fúrva, mint egy fiú, aki tudja, hogy valami rosszat tett és megbocsátást kér.
- Akkor aludhatok?
Hannibal csókot lehelt Will göndör fürtjei közé.
- Persze.
Majd felébresztelek, ha indulnunk kell. Ha végig kell vonszolnod a kereszted a városon.
Majd felébresztelek.
De addig.
Aludj.
Címkék: hannibal, hannigram
Older entries 