Két ember, három őrült, egy halott // 2013. szeptember 8., vasárnap8 Komment
6:16
|
10. 000 látogatót ünneplünk <3 mind meg lesztek éve
Shermor (Sherlock x Moran). Reyklaninál jöttem rá, hogy ilyen létezik. Küldeném azoknak, akik a chatemben shermor -zászlós felvonulást tartottak, imádtam <3
Ez a gyönyörűséges kép pedig a tehetséges Menta munkája *_* Hatalmas köszönet érte <3
Sebastian Moran évekkel a halála után is Jimet keresi, Sherlock pedig tudja hol van. De a detektív nem ugyanolyan, mint volt; bármit megtenne, hogy hazajusson. És a mesterlövész az utolsó akadály.
Két férfi: az egyik felemelkedett, a másik megtört.
" - Van-e még egyáltalán otthona? Évek teltek el, maga pedig meghalt. Sok minden változott.
- Miattam csak ne aggódjon, ezredes. "
Két ember, három őrült, egy halott
Sherlock arca meg sem rezzent, amikor már a harmadik részeg férfit hajtotta el az asztalától. Időközben olyan rutinra tett szert a homoszexuális férfiak lerázásában, hogy elég volt ránéznie a flörtölő illetőre, és az eltakarodott onnan.
A detektív tehát türelmesen ült a félreeső kis boxban és az elméjében apró részletekre boncolta az őt körülvevő hangos zenét, sikítást, villogó fényeket, drága kölniket, egymást befogadó félbetört múltakat, képzeletben szortírozva őket. Akár egy gép: az egyezést kereste a már meglévő adatokkal, eddig különösebb eredmény nélkül.
Mióta itt volt, egészen pontosan harminckét perce, már két férfiról megállapította, hogy rákos, négyről, hogy csalja a párját, egyről, hogy impotens és ötről, hogy csak megjátsszák a részegséget, igazából színjózanok.
Az itteni emberek nem jelentettek kihívást neki; fogalmuk sem volt róla, hogy egy éles szemű, halottnak hitt nyomozó elemzi őket, így - anélkül, hogy tisztában lettek volna vele- kiteregették magukra az egész életüket, mint a szennyes ruhát.
Sherlock valahol irigyelte őket ezért a felelőtlen könnyedségért. Neki bezzeg résen kellett lennie, várt valakit. Egy olyan valakit, aki majdnem olyan veszélyes, mint Moriarty volt, sőt, a jelenlegi helyzetben talán veszélyesebb is.
Egykor John élete függött tőle. Talán még most is ez a helyzet. Ezért egyezett bele ebbe a találkozóba, ezért helyezte az életét egy minden bizonnyal bomlott elméjű ember kezébe. Johnért.
Sherlock az érintetlen koktéljára pillantott, amit csak a látszat kedvéért rendelt meg. Nem akart kitűnni, az egyenlő lett volna a biztos öngyilkossággal. Még a mostaninál is biztosabbal.
Inkább csak ült és várt.
Tudta mire megy ki a játék. Pszichológia: hosszú várakoztatás, az idegek pattanásig feszítése, hogy a várakoztató úgy játszhasson rajtuk, mint egy hárfán.
Csakhogy ő Sherlock Holmes. Igaz, hogy halott, hogy napbarnított bőre szokatlannak tűnik és hogy a haja sem úgy áll, ahogy szokott, de akkor is ő a világ egyetlen tanácsadó detektívje. Aki vár. Türelmesen. A halottak nem sietnek sehová.
- Elnézést a késésért, borzasztó volt a forgalom.
Sherlock nem lepődik meg a boxhoz lépő férfi hirtelen megjelenésén; pár perce már érezte a rászegezett, izzó tekintetet és csalhatatlan ösztöneivel azt is megérezte, hogy ez nem egy flörtölő meleg srác lesz.
A férfi körülbelül egy magas volt vele, mélyfekete hajában korán feltűntek az első ősz tincsek, a szája egy szigorú, de érzéki vonal. Koptatott farmert és fehér, szorosan testhez simuló pólót viselt, a nyakában pedig olvashatatlanná dörzsölt dögcédula fityegett.
A kezében sörösüveget tartott, amit a detektív koktélja mellé csúsztatott az asztalra, amikor leült vele szemben.
- Nem történt semmi, ráérünk- darálta Sherlock gondolkozás nélkül a választ.
Alaposan végigmérte a férfit, bár tudta, hogy hiába. Moran ezredes ismerte a módszereit és volt annyi esze, hogy hamis nyomokat gyártson magára, amik még az olyan precíz megfigyelőt is tévútra viszik, mint amilyen Sherlock. A beállt változást nem igazán lehetett csendnek nevezni, hiszen a bár tovább lüktetett körülöttük a maga szín, hang és illatkavalkádjával. Sherlock keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. - Miért pont ez a melegbár? - kérdezte. Moran ezredes mereven figyelte a detektív szemeit. - Ön híres a következtető képességéről. Találja ki. - Eldugott hely, tömött, forgalmas, itt lehet a legjobban beszélgetni, mert senki sem figyel arra, amit a másik mond, könnyű a beolvadás- sorolta Sherlock unottan- Megtisztelne, ha nem nézne komplett idiótának, az egyértelműt persze felfogtam, de van még valami. Egy ok, amit információhiány miatt nem tudok kikövetkeztetni. - És honnan ilyen biztos benne?- Az ezredes nem is lehetett volna közönyösebb. Néha-néha oldalra pillantott, mintha keresett volna valakit. Megszokás? - Érzem. Itt lapul a dolgok mögött. - Sherlock lassan végighúzta a mutatóujját a sima asztallapon- Moriartyhoz van köze? - Itt találkoztam vele először. - Moran szája a megérkezése óta először próbált gunyoros mosolyra húzódni, igen kevés sikerrel. Állatias fintor kerekedett a vérszegény próbálkozásból. Sherlocknak már határozottan jobban sikerült. - Nem tudtam, hogy az érzelgősség divattá vált a mesterlövészek között. Valahol lemaradhattam. - Tudja, hogy mi a kiábrándító Mr. Holmes? Hogy átüldözött az összes kontinensen, országokat forgatott fel értem, információkat gyűjtött és most azt hiszi, kiismert. A hiúságomat vette célba, hátha akkor majd elővigyázatlan leszek. De tudja mit?- A férfi beletörődő arccal tárta szét a karjait- Állandóan Jim hátsóját védtem, amíg ő borotvapengéken táncikált a méregdrága bőrcipőiben. Ennyi megfeszített munka után nekem is kijár egy kis elővigyázatlanság. - Mit akar? Feltételezem nem azért hívott ide, hogy terápiásat játsszunk. Nem vagyok kíváncsi a problémáira. Rács mögött akarom látni Vagy holtan. Mindegy. Moran ezredes sóhajtva dőlt hátra. - Tudja, Jim órákat áradozott magáról. Órákat. De csalódtam, azt hittem különlegesebb lesz. Ön csak egy középszerű ember, nem is értem Jim hogy gondolta, hogy felérhet hozzá.
Sherlocknak elfogyott a türelme, egy leheletnyit felemelkedett ültében. Lassan szótagolta a szavakat.
- Van-e még egyáltalán otthona? Évek teltek el, maga pedig meghalt. Sok minden változott.- Jim Moriarty egy megszállott volt. Őrült. - Maga talán nem az?- Moran nevetését elnyelte egy kétcentes popsláger, Sherlock pedig visszaereszkedett a helyére. - Bosszút akar állni?- kérdezte. Moran határozottan rázta meg a fejét. - Akkor? - jött a következő kérdés. - Nincs jogom a bosszúhoz. Sőt, igazából okom sincs rá. Jim kinyírta saját magát a saját játszmájában, ehhez sem önnek, sem nekem nincs túl sok közünk. Mi vagyunk azok a mellékszereplők, akikre senki se figyel. Akiknek a sorsa senkit sem érdekel, ha vége a sztorinak. Sherlock tekintetében feltűnt valami, ami mintha a szánalom árnyékát hordozta volna magában. Nem halkította le a hangját- ilyen ordító zene mellett nem volt rá szüksége- de érezhetően vegyített bele valami meghatározhatatlan pluszt. Mint amikor az ember egy kiéheztetett tigrissel kuporog együtt egy ketrecben és tudja, hogy csak úgy menekülhet meg, ha nyugtatón beszél a vadállathoz és reménykedik a csodában. - Ki volt Jim önnek? Moran egy pillanatig sem habozott a válasszal. - Aki ön Jimnek. Sherlock előrehajolt és megérintette az italokat. Az arcán érdeklődés rohant át. - Az egyik mérgezett, igaz? - Hát rájött. Mégsem síkhülye. - A férfi lezseren keresztbe tette a lábait és elégedetten pillantott először a sörre, majd a koktélra- Tudtam, hogy maga is rendel egy italt. Olyan kiszámítható. Az egyikbe így mérget kevertem. Emlékszik? A legelső játszma a főnökömmel. Persze, akkor még elég távol voltak egymástól, de azt hiszem vehetjük azt a kezdetnek. Mindennek.. - Mióta bőbeszédű egy mesterlövész?- szakította félbe a férfit Sherlock. Moran megvonta a vállait. - Amióta nincs, aki meghallgassa. Ironikus, nem? - Zárjuk ezt le. - Sherlock habozás nélkül húzta magához a sörösüveget. Mutatóujját végigjáratta az üveg nyakán, mintha a pulzusát keresné. Az arca dacos volt és elszánt. Mint egy igazi katonáé. - Én vagyok az utolsó? - Ön az utolsó- bólintott Sherlock és a férfi elé tolta a koktélt- Ha itt végeztem, hazamegyek. - Miattam csak ne aggódjon, ezredes. Akkor? - Elmehet. A mesterlövész arcán félrecsúszott egy rózsaszín fénynyaláb, ahogy megismételte: - Elmehet. Kisétálhat innen. Többet nem zargatom. Ez az utolsó esélye. A detektív kihívóan emelte fel az üveget. - Egészségére! Az ezredes széles mosollyal utánozta a mozdulatot a koktéllal és a szájához emelte a poharat. Elfagyott pillanatok bandukoltak arrébb. A két férfi, aki otthagyott valakit és akit otthagyott valaki, némán itták az italukat, elkerülhetetlenül felkortyolva vele a rájuk ömlő zenét és a megismételhetetlen tökéletes pillanatok végtelen sorozatát amiket a bárban szórakozók éltek át. Végül egy korty sem maradt. Moran ezredes beletúrt a hajába, letette a poharat az asztalra és mereven bámulta a szintén az asztalon koppanó sörösüveget. A két férfi tekintete hirtelen találkozott. Sebastian úgy hajolt előre, mint egy fuldokló, amikor utolsó erejével lök még egyet magán, remélve, hogy amikor kitisztul a látása egy hajót pillant meg. Megragadta Sherlock pólóját és ajkait meglepő erőtlenséggel az övéihez érintette. Mindössze egyetlen pillanatra. Mint aki búcsúzik. Homályos szemei megláttak valakit a detektív hideg arcában. - Hello, korábban beszéltünk. - Egy fiatal fiú libbent az asztalukhoz és hanyagul nekitámaszkodott, ragyogó modell mosolyát Moranra ragyogtatva- Ha nem vagy túl elfoglalt...- itt Sherlockra siklott a tekintete-... táncolhatnánk. Sebastian halkan felnevetett és lassan feltápászkodott. Barátságosan paskolta meg a fiú karját. Hirtelen szörnyen öregnek és megfáradtnak tűnt. - Gyere, kölyök, megmutatom hogy kell táncolni. - Elégedett? - szólt utána Sherlock. Az arca közönyösebb nem is lehetett volna- Megkapta, amit akart? Látta bennem? Moran egy kicsit dülöngélt, de azért visszafordult. - Igen, látom. Kíváncsi voltam elő tudom-e hívni. Mégse hülye, tényleg zseni. - Átölelte a fiút és szorosan magához húzta, de a szemeit egy pillanatra sem vette le Sherlockról- Tetszik vagy sem, ott van önben. Ennél élesebben a halála óta sosem láttam. Tudta, hogy melyikben van a méreg. Elmehetett volna, megmentve egy életet, de maradt... Jim is ezt tette volna. Könyörtelen, átgázol mindenkin... - Megmondtam, hazamegyek. Félrelököm az akadályokat, nem kikerülöm őket. Még akkor is ha ki kell vetkőznöm magamból- vágott közbe Sherlock és bólintott. Aprót, de tiszteletteljeset. Az ezredes ugyanígy viszonozta. Aztán ellökte magától a fiút és belevetette magát a lüktető tömegbe, hangosan ordítva a dal szövegét. Sherlock csak nézte. Nézte, ahogy egyre bizonytalanabbul áll a lábán, ahogy elkezdett köhögni és vonaglani a rátörő fájdalmaktól, de még mindig énekelt. Olyan hangosan, ahogy csak a torkán kifért. Azonban mire a mentő szirénázva kiért, a detektív már nem volt sehol.
Elindult haza.
Címkék: mormor, sherlock, shermor, wtf? |