Fandoms Drágák Chat
about


Ficblog. Sherlock, Hannibal, Good Omens, Avengers, Doctor Who és Supernatural. Meg betű. Sok-sok betű.



Fandomok ~


A kitartott és a kitagadott- V. // 2013. október 5., szombat12 Komment
6:26
[a blogger valamiért nem hajlandó feltölteni a képet a gépemről,  ezért van most itt ez. Andjúú]
Ezt a nyúlfarknyi fejezetet 38 és 39 között lengedező lázzal írtam, ami meg is látszik rajta.      Éhesen. Ami szintén.
Ez az utolsó olyan rész, ahol még tartom az egyenes idővonalat.
Elnézést a késésért....


Lassan nyaldossák egymás határait, tapogatják, hogy mennyit szabad, mennyit kell és a Csablancából idézgetnek minden ok nélkül. Sebastian meg még mindig olthatatlan vonzalmat érez a járdaszegélyek és a pisztolya iránt.

V. rész



A hideg csípi az arcát, amiről eszébe jut, hogy talán borotválkoznia kellett volna, amiről eszébe jut, hogy meg sem fésülködött, amiről eszébe jut egy szilvaillatú kéz, ami évekkel ezelőtt a hajába túrt, amiről eszébe jut, hogy fázik.
Hiába viseli a fekete kiskabátját ( amit mintha nem is azért vett volna, hogy tényleg viselje vagy egyáltalán ő vette?) a hűvös esti szél utat talál a bőréhez. Érzi, hogy libabőrös.
Nyolc óra két perc, az utcai lámpák ízlésesen haldokolnak, Sebastian pedig épp arra gondol a koszos járda szegélyén állva, hogy jól esne neki egy sör. Meg egy nő. Vagy egy pisztoly és egy rakás célpont, ha már itt tartunk. De mindenekelőtt az a „baromi drága lehetett és mit szólna, ha leönteném almalével?” öltönyös fazon esne igazán jól, aki iderendelte nyolcra, miközben ő sehol sincs.
Kicsit olyan érzése van, mint a legelső randiján, amikor a mozi falának dőlve várta a lányt (Gina? Jeanette?), akiről a randi után kiderült, hogy a Moran házaspár igencsak komoly anyagi támogatást csempészett a szülei zsebébe, amiért hajlandó együtt lógni (megfontoltan) a család drága fiacskájával. 
"Jaj, remélem nem baj, de ha már felajánlották...mármint olyan ciki, de nem azért..."
Sebastian sosem ütött meg nőt. Lányt is csak egyszer, de gondoskodott róla, hogy az igazán fájjon.
Nyolc óra öt perc. Sehol senki. Síri csönd és masszív poshadt hullaszag. Az álomkörnyék.
Egyáltalán mit keres itt? Miért is vár olyasvalakire, aki egy szál ibolyával kicsinálná? "mert unatkozol..." Ja, épp azért.
Nyolc óra hét perc.
Jó, még három percet vár, aztán hazamegy és egy sör mellett megint végignézi a Common Law-t.
Benyúl a zsebébe, elővesz egy cigarettát és rágyújt. A füstöt az ég felé fújja, ahonnan furcsa mód eltűntek a csillagok.

*

Tíz óra harmichat perckor egy fekete Bentley fordul be a sarkon és gördül- hangtalanul, elegánsan- a járdaszegélyen gubbasztó férfihoz, aki mellett cigarettacsikkek kis hadserege fekszik. A férfi unottan felemeli a fejét és kifürkészhetetlen arccal nézi, ahogy Jim Moriarty belülről kitárja a kocsi ajtaját és mindentudón elmosolyodik:
- Bocsi, de apucinak rengeteg dolga volt. Jó fiú voltál, hogy itt vártad meg, talán még valami jutalmat is kapsz érte.
. Bazd meg- válaszolja Sebastian és csak azért is eltünteti arcáról a feldúltság összes korábbi jelét- A te nyelveden a nyolc óra mennyit jelent?
- Jaj, ne legyél morcos, inkább pattanj be. - Jim elégedetten megpaskolja maga mellett az ülést- Már így is késésben vagyunk.
Sebastian  lenyeli az összes sértését, mint egy nagy adag mérget és inkább feltápászkodik a hideg földről, majd lassan, kiélvezve minden elhúzott másodperc feszültségét, beül a luxusautóba és kedélyes aggresszivitással becsapja az ajtót. A Bentley azonnal elindul, Moran ujjai pedig automatikusan kitapintják a férfi kabátja alá rejtett pisztolyt, ahogy a tulajdonosuk felméri a helyzetet.
A sofőr körülbelül egy nyolcvan magas, gesztenyebarna hajú, az egyik füle helyén csonkkal. Sebastian érzékeny orra még a drága egyenruha bizalmat keltő illata ellenére is megérzi az alatta megbújó börtönmocskot, halált és kegyetlenséget.
Jimhez fordul, aki egyik könyökével az ajtónak támaszkodva épp egy aktát nézeget.
- Nem épp a legjobb emberekből verbuválod a hadsereged- jelenti ki közönyösen, Jim pedig azonnal megajándékozza egy széles farkasvigyorral.
- Külön- külön talán szánalmasak, de együtt egy nagy család vagyunk. Gondoskodom róla, hogy kapjanak egy második esélyt. - Kezét könnyedén a férfi combjára csúsztatja, lassan araszolva felfelé- Te is épp ilyen vagy.
Sebastian megragadja a felfedezőútra indult kezet és gyorsan lelöki magáról. Az elutasításhoz gúnyos mosolyt is mellékel, hitetlenkedő felhanggal:
- Szóval szentnek képzeled magad?
- Mégcsak az kéne, hogy szent legyek- Moriarty bosszúsan fúj egyet, mint egy feldühített macska- A glória nem illik hozzám, túlragyogja a szememet. Bezzeg a korona...
Az a végtelen, csillapíthatatlan éhség, ami hirtelen fellobban a férfi szemeiben, adrenalinbombaként robban Sebastian bensejében, eljutva az összes porcikájáig, libabőrrel pettyezve a bőrét. Akaratlanul is elgondolkozik, hogy mikor érzett ilyet utoljára. Talán hatévesen, amikor a hullámvasúton ülve, a vidámparki játék nagybeteg zakatolását hallgatva, egészen biztos volt benne, hogy nem fog élve kikerülni a fűzöld kocsiból. Körülötte mindenki sikoltozott, szorította a korlátot, ő pedig csak ült ott, maga mellé ejtett kezekkel és úgy döntött, hogy ezért érdemes meghalni. 
- Egyébként mi is lesz a feladatom pontosan?- kérdezi, csakhogy kevésbé veszélyes ösvényekre noszogassa a gondolatait.
Moriarty az akta alól előhúz egy nagyalakú, de vékony csokoládébarna borítékot, vörös pecséttel lezárva és a kezébe nyomja.
- Ezt kell odaadnod egy tiszteletreméltó úrnak, akinek szeplőtelen jelleme van- mondja és már fordul is vissza a papírjaihoz.
- Kurválkodás? Zsarolod?
- Ügyes fiú.
- Mennyi?
- Hát ha továbbra is ilyen jó fiú leszel, ingyen is megkaphatsz...
- Ne nézz hülyének- morran fel Sebastian- Mennyit kapok érte?
- Hát az attól... Chuck, itt balra- szól előre Jim a sofőrnek, aki csak egy bólintással jelzi, hogy megértette és kiteszi az indexet.
- Készülődj, mindjárt kiszállsz.
Sebastian kipillant az ablakon; nem ismerős neki a környék, az itt-ott feltűnő utcanévtáblák pedig kivehetetlenek a városra boruló, kakaó állagú sötétség miatt.
- Remek.
-Nyugi, ha a szerveidet készülnék eladni, már nem tehetnél epés megjegyzéseket. - Jim végre-valahára leengedi az aktákat az ölébe és ahogy az autó lefékez, egy leheletnyit előredől. Az arcán izgalomnak a nyoma sem látszik, a vonásai simák, mint egy dolgozni induló hivatalnokéi, akinek az öltönyénél csak az élete szürkébb.
- Rutinmunka?- teszi fel Sebastian a kérdést, amire tudja, hogy úgysem fog választ kapni. Maga is meglepődik azon a tévedhetetlen gyorsaságon, amivel kiismerte a férfit.
- Ja- jön a válasz és ezzel Sebastian minden téves elképzelése az emberismerő képességéről elmegy megölni magát.
- Második emelet, jobbra az ötödik ajtó. Egy fekete aktatáskában kapod a pénzt, a pasi harmincas, szakállas, elhízott és minden erejével a tetkóját takargatja. A nyakán van. Minél gyorsabb vagy, annál nagyobb részt kapsz a tortából. Pisztoly?
- Van. A sajátom.
- Ha nem lesz elég, amúgy se lettél volna jó nekem. Pá.
Sebastian automatikusan mozdul; úgy száll ki a Bentleyből, mintha egész eddigi életében ezt gyakorolta volna és ahogy a hűvös fenségterületére lép, összehúzza magán a kabátját. Energikus lépésekkel megy át az úton, az adrenalin ismét nekilendül; ugyanakkor kínosan ügyel, hogy ne nézzen vissza a várakozó luxusautóra. Főleg azért nem, mert érzi a nyakszirtjére tapadó izzó szempárt, és eldönti,hogy ezúttal nem egyezik ki egy döntetlenben. Amióta csak megismerte Jimet, kicsinyes hatalmi játszmákat játszik vele és már a puszta tény, hogy reagál a férfi kihívására, azt érezteti vele, hogy alsóbb rendű. Átfut a fején, hogy olyanok, mint két frissen találkozott kutya, akik fenékszagolgatás helyett egymás torkának esnek.
Az elegáns portás illedelmes tunyasággal hajtja le a fejét, ahogy a férfi elhalad előtte, Sebastian pedig nem igazi meglepettséggel- belefáradt, hogy mindig megdöbbenjen- de rácsodálkozik Moriarty messzire érő karjaira.
Fogalma sincs róla, hogy hol van, de ahol a portás is márkás öltönyt visel és úgy néz ki, mint egy életnagyságú Ken baba, amit csak éppen most vettek ki a dobozából, ott pénz van. Sok pénz, és sok törvényszegés, amik francia stílusú pöttyözéssel díszítik a gazdagság vajszínű ruháját.
Sebastian felcaplat a lépcsőn; gondosan odafigyel rá, hogy minél nagyobb zajt csapjon ( kompenzálás, amiért gyerekkorában annyiszor leszidták a hangos baktatása miatt), gyorsan veszi a lépcsőfokokat és amikor felér a másodikra, letörli a mosolyt az arcáról. Végigsimít a borostáján; utolsó fegyverellenőrzés a háború előtt.

*

Amikor belépek a szobába, a kétdolláros, de strapabíró cipőmet kis híján elnyeli az a rohadék süppedős szőnyeg, ami már kölyökként is megnehezítette az életemet. Akárhányszor a könyvtárszobába látogattam, mindig ez fogadott; gyakorlatilag így tanultam meg káromkodni.
Az asztalnál- ami kétszáz százalék, hogy a szoba pontos mértani közepén helyezkedik el a jobb energiaáramlás érdekében- a megjósolt harmincas, hízásnak induló, öltönyös pasi ül egy okkersárga fotelban (a jóízlés világgá ment. megint.) és idegesen malmozik az ujjaival. Az ingét szokatlanul magasra gombolta és ahogy közelebb megyek, meglátom miért. Egy fekete, négyzetekkel díszített sárkány fele lóg ki a szövet alól; egyértelműen egy korábban odatetováltatott női név elrejtésére szolgál. Ezek a nők... mielőtt észbekapnak ízléstelen, tűzokádó hüllőként végzik egy unalmas diplomata lüktető erei felett terpeszkedve.
A férfi zavarban van és fél; úgy dől róla az izzadtság, mintha kilométereket futott volna a nyár közepén. Ez a könnyebbik eset (az unalmasabb is egyúttal) akit életében először kopasztanak meg és még szentül hiszi, hogy az első nagyobb összeg kifizetése után minden rendben lesz.
Francokat. A pinata szétverését sem hagyják abba, ha leszakad a feje. Addig ütik, amíg ki nem zabálják belőle az összes cukrot.
- Jónapot...- Előredől, hogy feltápászkodjon, a hangja úgy remeg, hogy alig tud beszélni, duettet játszik a térdeivel, nekem pedig kedvem lenne férfiasságot verni ebbe a szánalmas társadalom parazitába.
Nem fogadom el a felém nyújtott kezet; a húsos ujjakról konkrétan a rosszullét kerülget, de leülök az asztal másik oldalára, egy egyszerű fekete székre és magam elé teszem a borítékot, ujjaimat a szélén tartva. Mohóság, félelem, megalázottság - úgy suhannak át a hapek arcán, mint a shinkanszen.
- Nem ingyen. Ha megkapom a pénzt, megkapja a borítékot.
A képeket, amiket eléget. Az emlékek írásos lenyomatát, amiket szintén. Visszakapja az egész szaros, ultranormális életét és majd megint az lesz a legnagyobb problémája, hogy a galambszürke vagy a grafitszürke nyakkendőjét vegye fel reggel. (Mindegy, ahogy azt tiniként megtanultam. Mindkettővel ugyanolyan jól fel tudod kötni magad, ha minőségi.)
Nagyot nyel és előhúz egy fekete aktatáskát a széke alól.
Gáz van.
Túl sok illat.
Egyrészt ott van a verejték, ami erről a disznóról folyik le. Aztán ott van az utcáról beszűrődő illatosított húgyszag és a szoba természetes szaga. Meg még valami. Aminek nem kellene itt lennie. Francba, hogy nem szúrtam ki előbb. Érzem, hogy fixírozza a hátamat a rohadék.
Milyen fegyvere lehet? Pisztoly? Ilyen kis helyen nem akarnak nagy zajt csapni, a sok vér se optimális, szóval egy könnyű kis revolver lenne az ideális választás.
- Régóta van a bizniszben? - kérdezem és ujjaimmal megpiszkálom a táska zárját. Jelen pillanatban, egy bérgyilkossal a hátam mögött valahogy nem nagyon érdekel az a rakat pénz, ami benne van. Húzni az időt, faggatni a köcsögöt és rájönni, hogy miért vagyok még életben, ha ekkora barom voltam.
- Nehem...- válaszolja és meglazítja a nyakkendőjét. Újonc, király. Akkor némileg megnövekedett az esélyem az életben maradásra. Miért nem lő még le? Miért hiszi, hogy nem szúrtam ki? Mire vár?
Ő is amatőr lenne? Egy újonc nem biztos, hogy tudja hol keressen luxusbérgyilkost. Nincs pisztolya? Nem pisztolya van. Arra vár, hogy felálljak és elinduljak kifelé. Vigyáz a szőnyegre. 
- Értem. Esetleg elfogad egy tanácsot?
Bólint, aggódó arcot vág, naná, hogy aggódik, ő látja a bérgyilkost, akit én nem és azon őrlődik, hogy mennyire helyes megvásárolni egy ember halálát.
A bűn olyan, mint a futóhomok. Minél jobban próbálsz kimászni belőle, minél jobban mocorogsz, forogsz jobbra- balra, annál mélyebbre merülsz.
Úgy nyúlok le az én hűséges pisztolyomhoz, mintha az övemet akarnám megigazítani; kitapintom a markolatot. Magamban számolok: egy, kettő, három, négy, öt...
- Sose marja meg a kezet, amelyik éppen zsarolja.
Szerencsém van; az egyszerű széken könnyen és gyorsan fordulok oldalra, ahogy előrántom a pisztolyt és igazi célzás nélkül meghúzom a ravaszt. Halk, elnyújtott ó hallatszik a szoba sötét sarkából, majd egy tompa, sokat sejtető pukkanás. Egy emberrel kevesebb a földön, na bumm.
A pasi totál kész van; ha eddig remegett, most rázkódik, nagy szemeket mereszt és talán éppen elveszti a józan eszét. Érdekes. Gyorsan felpattintom az aktatáska zárját, átfutom, hogy tényleg tele van-e pénzzel (tele bizony, hogy rohadjon meg a köcsög Jim, amiért ennyit kaszál) aztán visszacsukom és a hapek elé tolom a borítékot.
- Egészségére!
Kifelé menet azért ránézek az udvarias halottunkra is. Kést szorongat, a golyó mellkasán találta el (baromi jó vagyok) a szemei üvegesek; amatőr. De legalább nem zavart sok vizet a halálával. Jó fiú.

*

- Baromi klisés vagy, ugye tudod? - Sebastian kis híján kiszakítja a Bentley ajtaját a helyéből, ahogy bedobja a kocsiba a fekete aktatáskát és ő is beszáll. Jim tekintete unottan suhan el a pénzzel tömött táska felett; a férfi iránt azonban már lényegesen nagyobb érdeklődést mutat.
- Chuck, haladjunk- mondja, vetve egy mosolyt Sebastianra és amikor az autó nekilendül, Jim ujjai végigszántanak a borostás arcon. Véletlenül kimerevített pillanatkép, megakadt lemez.
- Lassú voltál.
- Azt a bérgyilkost nem a pasi találta. Te voltál. - Moran rágyújt és bezsebel egy rosszalló homlokráncolást a főnökétől.
- Itt nem cigizhetsz.
- Itt nem hajthatsz be, nem etetheted a tigriseket, nem dughatod meg a magas szőkét. Jah. A tiltások hatalma mágikus. - Lehúzza az ablakot, de arra már nem fordít energiát, hogy arrafelé fújja a füstöt.
- Szóval? Ennyi? Ennyit tudsz felmutatni?
- Ha bármin is ciginyomokat találok, muffinba sütve küldelek el az anyádnak.
- Ha azt hiszed szórakoztató volt, baromira tévedsz. Persze, volt adrenalin meg minden, de ennél azért jóval több kell.
- Narancssárga máz, fehér cukor és halálfej alakú marcipán lesz rajtuk.
- Unalmas vagy, klisés. Selyemfiú. A pénzed se kell, csak tegyél ki valahol.
- Nem.
Az elutasító válasz jéggé fagyasztja a levegőt. Sebastian a kelleténél erősebben szorítja fogai között a cigarettát. Jim kiveszi a szájából (egyetlen mozdulattal, láthatóan nincs kedve a kutya- gazdi féle ki az erősebb? huzigálós játékot játszani) és kipöcköli az ablakon. 
Sebastian fején átfut a gondolat, hogy talán most nem kellene ellenkeznie. Miért van az, hogy Jim Moriarty külön kis világában még V.I.P. tagként is az életedet félted, miközben a határok állandóan változtatják a helyüket?
- Kapott egy fülest, hogy honnan szerezzen bérgyilkost. Névtelen fülest persze. A bérgyilkossal volt egy szerződésem: minden ügyfél után fizetett valamennyit, csak hát nem volt igazán foglalkoztatott. - Jim oldalra fordul, így zavartalanul tudja fenntartani a szemkontaktust a férfival. Sebastiant viszont zavarba hozza ez az intenzíven örvénylő, mély tekintet: nem szokott hozzá, hogy valakivel túl sokat bámuljanak egymásra, mert az olyan intim... Mintha felnyitnák a másikat és a szív melletti kis csoffadt húsgombócot vizsgálgatnák: "ez itt a lélek, nahát, nahát"
- Cirkuszt és kenyeret a népnek, de először nézd meg, hogy megérdemli-e- folytatja Jim, az ujjai pedig vándorútra indulnak a férfi vállától- Kíváncsi voltam meghalsz-e.
Mutatóujja a nyaki ütőérre simul.
- Vagy ha túléled hogy éled túl. Az erkölcsök egy eldugott cipősdobozban vannak a legjobb helyen. Ezt mondtad. Meg akartam nézni, hogy tényleg így gondolod-e.
Sebastian egy kiterített, boncolásra váró hullának érzi magát. Hirtelen röhejesen intenzív vággyal akar élni. Meleget akar a halál hidege után, fel akarja habzsolni a boncmesterré avanzsált Jimet, az összes porcikájáról leszopogatva a húst, aztán áttérve a lelkére, ami talán nem más, mint egyetlen hatalmas, izzó tűzgolyó.
Akarja mindezt.
- Kíváncsi voltam mennyire vagy jó. Elég jó vagy-e ahhoz, hogy nekem dolgozz?
- És? - leheli Moran gyanúsan elakadó lélegzettel, ahogy Jim keze a mellkasára téved, mintha a szívét keresné. A férfi elmosolyodik, felnéz és a fejét oldalra billenti, Chuck felé.
- Máris megvan az első hivatalos megbízásod.
Sebastian csak most kezdi igazán bánni, hogy a főnöke eldobta a cigijét; olthatatlan kényszert érez, hogy Jim testén oltsa el a parázsló csikket és nézze, ahogy a férfi ordít.

*

Szegény, szerencsétlen, félfülű, börtönjárta, apagyilkos Chuck élettelenül fekszik egy út menti fának támasztva. A zsebei kiürítve, a halál oka: egy erős ütés a fejre.
Sebastian előtte guggol és még egyszer alaposan átvizsgálja; nem hagy árulkodó nyomokat. Jim a sebtében leparkolt Bentleynek támaszkodik és a friss alkalmazottja öngyújtójával játszadozik. Akkor emelte el tőle, amikor a férfinak nem volt jobb dolga, mint szenvedélyesen, éhesen bámulni rá.
- Na?
- Kész. - Sebastian olyan arcot vág, mint egy szobrász, amikor elkészül a mesterművével és lassan feltápászkodik- Én is így fogom végezni, ha rám untál?
- Intézd úgy, hogy ne unjak rád- kerüli meg a választ Jim és hívogatón megpaskolja a Bentley oldalát- Szedd szét darabokra. De gyorsan.
- Oké. És utána?
Moriarty elnyom egy ásítást.
- Hazamész. Aztán majd szólok, ha kellesz. A számládra meg megy a pénz.
Sebastian megvakarja a tarkóját a Chucktól elvett hamis személyigazolvánnyal, a másik kezét pedig zsebre vágja. Meg- megrándul a szája, mint egy kisgyereknek, aki eldöntötte, hogy nem fog nevetni a bohócokon, de már nem bírja tovább.
- Reggeli, főnök?
Jim visszafordul, csámcsogva kérődzik a rágóján, az egyik szemöldöke feljebb szalad. Fúj egy buborékot, ami szinte azonnal kipukkan.
- Reggeli. - Aztán még hozzáteszi- Ez egy gyönyörű barátság kezdete.
- Mi van?
- Casablanca, Sebby.
- Ne hívj így!

*


Ne etesd a tigrist. Inkább vesd elé magad és nézd meg mit csinál. Az izgalmasabb.





Címkék: , ,